Ne pánikolj! - Szorongás elleni készítmény kevesebb mellékhatással
Egy új pánikellenes hatóanyag kevesebb mellékhatással lép fel a rohamokkal szemben, mint az eddig alkalmazott szorongásoldók - jelentették be német kutatók a Science tudományos magazin legutóbbi számában.
Az XBD173 jelű új vegyület úgy tűnik, kivédi ezeket a problémákat azáltal, hogy másik biológiai "ne pánikolj"-gombot nyom meg, ezért biztonságos és gyorsan ható gyógyszer lehet belőle.
Rainer Rupprecht, a müncheni Ludwig Maximilian Egyetem kutatója, a tanulmány vezetője szerint az 1-es klinikai fázisnak nevezett vizsgálatsoron túljutott szer eddigi eredményei bíztatóak.
Az 1960-as évek óta a benzodiazepinek csoportjába tartozó diazepam uralja a szorongás kezelését. Bár szelektív szerotonin-visszavételt gátló (SSRI) antidepresszánsokat is alkalmaznak szorongásos zavaroknál, ezek az akut pánikrohamoknál nem segítenek, mert több hét kell hatásuk kialakulásához.

Az állatkísérletek azt mutatják, hogy az új hatóanyag ezzel szemben már egy órán belül hatékony segítséget nyújt. Az egyhetes klinikai vizsgálatban 70 egészséges önkéntes férfinél tesztelték a szert, és kiderült, hogy jobban csökkenti a pánikot, mint a benzodiazepinek vagy a placebó.
Vizsgálatukban a német kutatók a CCK-4 jelű, rövid pánikrohamot kiváltó vegyületet fecskendezték be az önkénteseknek. Ez a szer megemeli a vérnyomást és a szívritmust is. Megállapították, hogy az XBD173 jelű új anyag gyors szorongásoldó hatást fejtett ki megvonási tünetek nélkül.
Az új vegyület olyan neuroszteroidok képződését segíti elő, melyek a GABA (gamma-aminovajsav) elnevezésű agyi gátlómolekula hatását szabályozzák.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt a többórás kellemes napsütést inkább csak délkeleten zavarja átmeneti felhősödés. Délután a sok napsütés mellett időnként gomolyfelhők növekednek, de inkább csak a Dunántúlon fordulhat elő rövid zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 10, 15 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 20, 24 fok között alakul. Késő este 12, 17 fok lesz. Pénteken a hidegfronti hatás és az azzal járó tünetek fokozatosan megszűnnek, a frontra érzékenyek is megkönnyebbülnek. Néhány fokkal hűvösebb...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is