Négyszeresére nőtt a fájdalomcsillapítókkal való visszaélés
A vényköteles fájdalomcsillapítókkal való visszaélés arányának egy évtized alatti megnégyszereződéséről számoltak be csütörtökön amerikai drogügyi illetékesek.
Az életkortól, jövedelemtől és a területi elhelyezkedéstől független drámai növekedés a Substance Abuse and Mental Health Services Administration (SAMHSA) munkatársainak elemzéséből derült ki.
2008-ban a drog miatti kórházi felvételek 9,8 százaléka történt fájdalomcsillapítókkal való visszaélés miatt, míg ez az arány 1998-ban csak 2,2 százalék volt. Ugyanebben az időszakban az alkohol miatt felvett páciensek száma 5 százalékkal, a kokain miatt felvetteké pedig 16 százalékkal csökkent. A metamfetaminnal való visszaélés aránya ebben az időszakban megduplázódott, a marihuánával való visszaélésé pedig mintegy ötven százalékkal emelkedett.
A legnagyobb mértékű növekedés a 18 és 24 év közöttiek körében volt, ebben a korcsoportban a fájdalomcsillapítók miatti kórházi felvétel aránya az 1998-as 1,5 százalékról 2008-ra 13,7 százalékra emelkedett. Ezt leszámítva az elemzésben nem találtak különbséget a kutatók a képzettség, foglalkoztatottság, rassz és lakóhely vonatkozásában.
A páciensek 56 százaléka barátjától vagy rokonától kapta az egyébként vényköteles szert, további kilenc százalékuk ismerőstől szerezte be. A SAMHSA felmérése szerint 6 millió amerikai ismerte el, hogy a megkérdezése előtti hónapban - valódi ok nélkül - szedett vényköteles fájdalomcsillapítót, míg 15,2 millió amerikai azt mondta, hogy használt marihuánát.
Az amerikai járványügyi hatóság (CDC) kutatói négy hete (június 17-én) tették közzé legfrissebb, 2008-ra vonatkozó adataikat, amelyek szerint eddig egyedülálló módon az adott évben fájdalomcsillapító gyógyszerekkel való visszaélés miatt ugyanolyan gyakran kerültek az amerikaiak a sürgősségi osztályokra, mint az illegális drogokkal való visszaélés miatt. A CDC Morbidity and Mortality Weekly Reports című kiadványban megjelent adatok alapján a vényköteles fájdalomcsillapítók közül az oxikodonhoz 105 ezer, a hidrokodonhoz 89 ezer, a metadonhoz 64 ezer eset volt köthető 2008-ban.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt a többórás kellemes napsütést inkább csak délkeleten zavarja átmeneti felhősödés. Délután a sok napsütés mellett időnként gomolyfelhők növekednek, de inkább csak a Dunántúlon fordulhat elő rövid zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 10, 15 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 20, 24 fok között alakul. Késő este 12, 17 fok lesz. Pénteken a hidegfronti hatás és az azzal járó tünetek fokozatosan megszűnnek, a frontra érzékenyek is megkönnyebbülnek. Néhány fokkal hűvösebb...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is