Hőmérséklet:
Fronthatás:
+ 26°C / + 32°C
nincs front
Időjárás tovább az orvosmeteorológiához
 
 
 

Nem szeretem a férjem mocskos beszédét

Szerző: Erdős Olga
2009. 12. 11. 10:00:00

Az alkoholizmus egyik velejárója a brutalitás, a családon belüli erőszak, amely nemcsak fizikálisan, de verbálisan is történhet, és sajnos nagyon gyakran történik is. Ráadásul mintha a média is erre építene, mintegy népszerűsítve az alpári beszédstílust, ld. délutáni kibeszélő show-knak csúfolt műsorok a kereskedelmi tévécsatornákon. Arankának a férje káromkodásaiból lett elege.

„Harminc éve élek házasságban. Volt benne jó is, rossz is. Mindig is harmonikus, kiegyensúlyozott családra vágytam, de nem abban élek. A férjem rendszeres alkoholfogyasztó, de nem is ez a legnagyobb bajom vele. Mocskos, durva beszédű. A nők neki csak ribancok, szajhák. Mindenkit "leköcsögöz", ezeket a jelzőket naponta megkapom én is és a fia is. Érzelmeket vagy inkább szeretetet nem mutat sem felém, sem felnőtt gyerekei felé, úgy érzem, csak magát szereti.

 
Te tűrnél vagy továbblépnél?
 

Régen próbáltam elhagyni, de most az tart vissza, hogy eddig szenvedtem a durvaságaitól, a kiabálásától, akkor most fordítsak hátat, amikor a nélkülözésben kitartottam mellette, és most, amikor jó jövedelme van, kezdjek elölről mindent, éljek megint egyik napról a másikra?
Mivel tudnám rádöbbenteni arra, hogy az ember életében a család kell a legfontosabb és az egészség legyen?
Ezen kívül minden lényegtelen apróság, amibe ő mindig hibát keres, bele köt. A női nemet, az anyaságot, az idős embereket nem tiszteli. Ennek ellenére, ha megváltozna, vagy megértené, hogy mit szeretnék tőle semmi baj nem volna, nem csak a pénze miatt ragaszkodom hozzá, de a durva lelke nekem nem tetszik."


Írd meg Te is véleményed, hozzászólásod vagy történeted a Szemszögek fórumba!

 
 
 

Egy lány véleménye

Kedves Aranka!


Sajnos azt kell mondjam, hogy a szép szó, a te szelíd meggyőzési kísérleteid nem fognak segíteni abban, hogy a férjed ennyi idő után megváltozzon. A „rádöbbentés″ szót használod a leveledben, és talán tényleg ez lehet(ne) a jó megoldás, vagyis valami drasztikus dolog, persze pozitív értelemben, amitől megváltozna a véleménye az idősekről, a nőkről, és egyáltalán felétek, a családja felé is.
Nem tudom, mennyire beszélt neked megismerkedésetekkor a gyerekkoráról, lehet, hogy otthon is így nevelték, azt látta, hogy a nők csak másodrendűek. Sajnos az ilyen felfogást, az előítéleteket kinőni, pláne, ha az illető nem is akarja, szinte lehetetlen.
A káromkodást, a csúnya beszédet meg leginkább a közvetlen környezet, a baráti, haveri társaság váltja ki. Ha ott megszokta, hogy így beszélnek, akkor megint nem nagyon tudsz mit csinálni, hacsak nincs végtelen türelmed ahhoz, hogy mindig szépen, választékosan szólj hozzá, hogy kedves legyél vele, udvarias és szeretetteljes, akkor is, ha ő nem az, és várd, hogy előbb-utóbb észreveszi, hogy valami változott veled kapcsolatban. Elvileg amilyen az „adjon Isten...″.
Az elhagyással kapcsolatban végezetül egy ismerősöm történetét szeretném elmesélni neked, aki három gyerek és 27 év házasságban eltöltött megaláztatás (ott fizikai erőszak is volt az alkoholista férje részéről) vált el.
Megvárta, hogy a legkisebb gyerek is leérettségizzen, aztán a közös lakást meghirdette eladásra és benyújtotta a válókeresetet. A pénzt elfelezték, a volt-férj persze felélte mindet, a nő albérletben lakott, hiszen nem volt annyija, hogy egy garzont vehessen, minimálbérre pedig nem sok hitelt adnak a bankok, de ennek ellenére megmerte lépni, hogy új életet kezdjen egyedül - persze brutális férje elől titkolva új lakóhelyét.
Pár év elteltével újsághirdetés útján megismerkedett egy nála jó tíz évvel idősebb férfival, aki özvegy volt, és már az első személyes találkozás után tudták, hogy kaptak még egy esélyt a sorstól. Most együtt élnek boldogan a férfi házában, és közösen örülnek a nő unokáinak.

Egy fiú véleménye

Először is próbáltam pár kapaszkodót keresni az írásban, mert annak kicsit híján van. Olyan 50-60 közötti nőről van szó, aki 30 éve él házasságban és több gyereke van, gondolom, legalább egy fiú és egy lány. A házasság nagy részében nem volt túl nagy jólét, de ez az utóbbi időben változott.
Sajnos azt hiszem mindjárt az elején egy félreértést kell tisztázni. A nők fixa ideája, hogy a férfiakat meg lehet (és kell is) változtatniuk. Sokszor azzal mennek bele a kapcsolatba, hogy ″majd mellettem megváltozik″. Ilyen nincs. Cigiről, italról le lehet szokni (ha nehezen is), de személyiséget nem lehet cserélni. Talán utoljára Pál apostolnak sikerült megváltoznia a Bibliában.
Én magam, férfiúi logikámmal két utat látok, sőt igazából egyet. Nem szabad tovább délibábot kergetni, vagyis ki kell lépni ebből a kapcsolatból. Nyilván egyértelművé kell tenni, hogy mi az oka a ronda beszédnek (konkrétan miért kerül erre sor), lehetőleg kerülve az olyan mondatokat, mint ″Te is biztos érzed, hogy ez így nem jó″ és hasonlók. Ha ezt megteszed, akkor ezzel adsz még egy esélyt a férjednek, hogy ő döntse el, hogy megváltozik, és vissza akar majd kapni, vagy örökre elveszít.
Én nem vagyok pszichológus, de a jutalom-büntetés elvével elég jól lehet mindenkit tanítani (idomítani). Éreznie kell, hogy a büntetés az, hogy elhagyod, ígérgetni nem elég.
Persze ezt csak akkor csináld, ha fel vagy készülve arra, hogy új életet kell kezdened, s nem elsősorban anyagilag, hanem érzelmileg. Arra gondolj, hogy ha idén mondjuk 55 éves vagy, és vársz még 1 évet, és csak utána mégy el, elvesztegetsz újabb 12 hónapot. Senkinek sincsenek felesleges évei, neked sem. Ha otthon maradsz, csak őrlődni fogsz, és boldogtalan leszel.
Nekem az egész dologról Churchill szavai jutnak eszembe: ″Nem ígérhetek mást csak vért, erőfeszítést, verítéket és könnyeket!″ Egyik út sem áll szenvedés nélkül előtted, de a háborút Te is megnyerheted, ha elég kitartó leszel...

   

Szakértő szemmel

Ambrus Noéni pszihológus

Mindannyian tudjuk, hogy nincsen tökéletes párkapcsolat, nincsen tökéletes házasság. A „jó" házasság az nagyon kemény munka, mind a két fél részéről. Amennyiben hosszútávon csak az egyik fél adja bele a munkáját, a másik nem, akkor a kapcsolat semmiképp sem lehet harmonikus, vagy kiegyensúlyozott.
A házasságban emellett nagyon fontos még az is, hogy fejlődjünk, egyénileg és közösen is. Ha ez a fejlődés megakad, vagy el sem indul, akkor a harmonikus kapcsolat szempontjából ismét csak zsákutcában köthetünk ki.
Ha valaki 30 éve rabja valamilyen rossz szokásnak, tulajdonságnak (jelen esetben a mocskos, durva beszédnek és az alkoholnak), akkor arról azt az embert leszoktatni nem lehet. Szakember segítsége nélkül legalábbis semmiképp. De ehhez is feltétlenül szükséges az adott ember szándéka és akarása, nem utolsó sorban pedig a belátása; vagyis mindenképpen szükséges, hogy ez a személy belássa: a viselkedése bántó és kapcsolatrontó, alkoholfüggősége pedig betegség (szenvedélybetegség), amely viselkedésen változtatnia, a függőségét pedig kezeltetnie kellene. Ha ez a belátás nincs meg, és nincs meg a változtatásra irányuló nyitott szándék sem, akkor nincs igazán értelme szakember segítségét sem kérni.
Amit tehát tehetünk az az, hogy leülünk a párunkkal és megpróbálunk őszintén elbeszélgetni vele (lehetőleg, amikor a párunk józan) mindarról, ami minket bánt és sért az ő viselkedésében.
Ne várjunk csodát az első beszélgetéstől, hiszen 30 év nagyon hosszú idő. Főleg, ha ez idő alatt sosem szembesítettük a párunkat ezekkel a dolgokkal. De akkor se várjunk csodát, ha már többször próbáltunk vele ezekről a dolgokról beszélni, de mindhiába, mert ő nem változott. A beszélgetésben fel kell tehát mérni, hogy a párunk mennyire belátó és mennyire nyitott a problémák kezelésére. Először talán az alkoholfüggőségét kellene kezeltetni, hiszen ez elhagyhatatlan az egészségmegőrzésének szempontjából, másrészt pedig lehet, hogy a durva viselkedés és mocskos beszéd is mind az alkoholfogyasztás következménye. (Alkohol hatására ugyanis némelyik ember nagyon durva és agresszív tud lenni).
Ha erre hajlandó, akkor az már fél siker. Ezt követően (vagy ezzel párhuzamosan) el lehet menni párterápiába, tanácsadásba, stb., és meg lehet próbálni együttesen megoldani a házasságon belüli további problémákat is.
Ha azonban a párunk nem mutat semmilyen hajlandóságot a változásra, és belátása sincs arra vonatkozólag, hogy erre szükség lenne, valamint ha a tanácsadás lehetőségét is visszautasítja, akkor el kellene gondolkodni azon, hogy érdemes- e ilyen kapcsolatban benne maradni? Hiszen mit kapunk egy ilyen kapcsolattól?
Érzelmek ebben a kapcsolatban láthatóan nincsenek, nincs kedvesség és gyengédség, helyette durvaság van, sértegetés, megalázás és érzelmi kegyetlenség. És van pénz. Ez az a pont, ahol mindenkinek mérlegelnie kell, hogy számára mi a fontosabb és mi az, ami elfogadható. De ne a jövőtől való félelem határozza meg a döntésünket! És a „beletörődés" sem.
Megalázó, számunkra nem elfogadható kapcsolatokban senkinek sem szabadna benne maradnia, legyen az illető 20 éves vagy 50 éves! Mindig vannak lehetőségeink az újrakezdésre. Érdeklődjünk bátran ezekről a lehetőségekről, kérjük szakemberek segítségét, menjünk el személyes beszélgetésekre (családsegítő szolgálat, jogász, pszichológus, párterapeuta, stb.) és ne törődjünk bele a rossz kapcsolatba, mert azzal senkinek sem teszünk jót- legkevésbé magunknak és a gyermekeinknek.

Értékelje Ön is!
Hozzászólások, vélemények (0) Szeretne hozzászólni?

Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük regisztráljon!

Ehhez a tartalomhoz még nem érkezett hozzászólás.
 
 

Keresés

részletes kereső... részletes kereső...