Németországban is megbetegít a valság
A bielefeldi egyetem munkapszichológiai tanszékének tanulmánya szerint a pszichés megbetegedések növekedése a megelőző években immár általános trendnek számított, ez a növekedés azonban az elmúlt évben felgyorsult, s már-már "drámaivá" vált. A munkahelyi követelmények, illetve a gazdasági környezet megváltozása az emberek körében egyre nagyobb stresszt okoz, s a jelenlegi válság csak erősítette mindezt.
A szakértők szerint ez a növekvő feszültség " a gyomron üt vissza", mivel a munkavállalók táborában növekszik a félelem és a kiszolgáltatottság érzete amiatt, hogy sorsukat a teljesítmény ellenére sem tudják befolyásolni. Mindez pedig mindenekelőtt depresszióhoz vezethet, míg a további tüneteket elsősorban az álmatlanság és az ingerlékenység jelenti. De valójában a pszichoszomatikus megbetegedések egész palettája fenyeget - vélekedtek a szakértők.
A tanulmány rámutatott arra is, hogy a betegszabadságban eltöltött napok száma nem növekedett a pszichés megbetegedések emelkedésével párhuzamosan. Akárcsak a korábbi vizsgálatok, a mostani is azt mutatta ki, hogy a németek túlnyomó többsége - még ha beteg is - inkább bemegy a munkahelyére. Mindezt "jelenléti betegségnek" nevezték el, utalva arra, hogy az mind a munkavállalónak, mind az adott vállalatnak több kárt okoz, mint segít. A kikúrálatlan megbetegedések ugyanis egyhamar krónikussá válhatnak, ami azután pótlólagos kiadásokkal jár. Ugyanakkor jelentősen csökken a munka hatékonysága.
Az egyik legtekintélyesebb betegbiztosító, az AOK szerint 2007-ben és 2008-ban minden három munkavállaló közül átlagban kettő betegen is bement dolgozni, a legtöbb esetben figyelmen kívül hagyva az orvos tanácsát. Azoknál a vállalatoknál pedig, ahol az elbocsátások már "mindennapossá" váltak, a hiányzás szinte a nullával volt egyenlő.
Különösen az egyes üzemekben, illetve gyárakban növekedett meg erősen a stressz okozta pszichés eredetű megbetegedések száma - vélekedtek a szakértők, s egyben arra is figyelmeztettek: mivel a gyárakra nehezedő nyomás várhatóan erősödni fog, annak hatása is erősebb lesz. Ezért sürgősen megelőző intézkedésekre lenne szükség.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt a többórás kellemes napsütést inkább csak délkeleten zavarja átmeneti felhősödés. Délután a sok napsütés mellett időnként gomolyfelhők növekednek, de inkább csak a Dunántúlon fordulhat elő rövid zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 10, 15 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 20, 24 fok között alakul. Késő este 12, 17 fok lesz. Pénteken a hidegfronti hatás és az azzal járó tünetek fokozatosan megszűnnek, a frontra érzékenyek is megkönnyebbülnek. Néhány fokkal hűvösebb...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is