Nők a vezérlőpultnál
2009. 09. 26. 16:00:00

Amerikai piackutatások és elemzések szerint mind a gazdasági, mind a pénzvilágban a női vezetők jobban kezelik a válságot, mint a férfiak.
A Bureau of Labor Statistics adataiból kiderül, hogy a nők adják az amerikai munkaerő 49 százalékát és a családok több mint 50 százalékában ők a fenntartók. Úgy tűnik, az elbocsátások is kevésbé érintik őket, a férfiak esetében az arány 32 százalékkal magasabb.
A nők alapvető szerepet játszanak a gazdaság megmentésében is, bár ezt keveseknek sikerül csak elfogadni, pedig számos kutatás támasztja alá.
Az első felmérés, amelyet az Ernst és Young publikált, közvetlen kapcsolatot talált a vezető pozícióban lévő nők száma és a vállalatok profitja között. Azok a vállalatok termeltek több profitot, ahol több volt a női menedzser.
Ezt a jelenséget jelezte már néhány közgazdász a legutóbbi davosi világfórumon, amikor kifejtették, hogy véleményük szerint a mostani válság azért nem vált olyan méllyé, mint az 1929-es, mert sokkal nagyobb számban vannak jelen a nők a Wall Streeten. A globális gazdaság egészségének helyreállítása céljából javasolták még több nő bevonását.
Így mindazok a női tulajdonságok, mint például a megérzés, a fogékonyság, amelyet a válság előtt lebecsültek, most felértékelődnek. Ugyanilyen eredményre jutottak azok a kutatások is, amelyeket a Goldman Sachs, a világ legnagyobb befektetési bankja, vagy a Columbia egyetem végzett a produktív döntések arányának, a veszteség és a profit viszonyának vizsgálatával. A Pepperdine egyetem pedig kimutatta, hogy az első 500 amerikai vállalatnál a vezető beosztású nők számának növekedése 18-69 százalékos növekedést eredményezett. A jelenség Európában is megfigyelhető.
A kutatók megpróbálnak magyarázatot adni rá. Scott Page, a Michigan egyetem professzora szerint egy különböző emberekből álló csoport mindig jobb döntéseket hoz, mint egy homogén csoport, főként, ha különböző nemekből áll.
Lehet, hogy ezt ismerték fel Norvégiában is, amikor törvényt alkottak arról, hogy a vállalatok igazgatótanácsába legalább 40 százalékban nőket kell beválasztani.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt a többórás kellemes napsütést inkább csak délkeleten zavarja átmeneti felhősödés. Délután a sok napsütés mellett időnként gomolyfelhők növekednek, de inkább csak a Dunántúlon fordulhat elő rövid zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 10, 15 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 20, 24 fok között alakul. Késő este 12, 17 fok lesz. Pénteken a hidegfronti hatás és az azzal járó tünetek fokozatosan megszűnnek, a frontra érzékenyek is megkönnyebbülnek. Néhány fokkal hűvösebb...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is