Orgiabirodalom? A rómaiak életmódja
Míg a közfelfogás szerint a császárkori Rómában a patríciusok naphosszat dőzsöltek, éjszakánként pedig vad orgiákon múlatták az időt, a valóságban mégsem folytattak oly kicsapongó életet, mint ezt sokat feltételezik - állítja egy brit történész.
Az első császárok idején Róma volt a világ első globális birodalma, s egyben az első fogyasztói társadalma. Özönlöttek a városba a javak az impérium minden csücskéből, egyre több lett a tehetős rómaiak száma, akik nem sajnálták a pénzt a luxuscikkekre - selyemre, arany és ezüst étkészletekre, műtárgyakra, ritka parfümökre, egzotikus fűszerekre, vagy vidéki villára.
Némely szokást, amelyet korábban a henyeség jeleként értékeltek, a császárkorban már a hagyományos római életmód részeként tálalták.
Egy hamisítatlan római polgár rendszeresen eljárt fürdőbe, bort fogyasztott, amelyet nagy mennyiségben állítottak elő Itáliában és a tartományokban, s amely mindenki számára hozzáférhető volt. A kifinomult élvezetek részei voltak a római életmódnak, a polgárok ettek-ittak, s a testi örömöket sem vetették meg. Ám rosszallást váltott ki, ha valaki elhanyagolta politikai, vagy polgári kötelességeit. A rómaiak nem voltak elpuhultak, még az idősebb szenátorok sem feledkeztek el a rendszeres testedzésről.

Ami az orgiákat illeti, érzéki jeleneteket ábrázoló freskók díszítették némely villa falát. Ugyanakkor, mint Ray Laurence rámutat, nincs semmiféle régészeti bizonyíték arra nézve, hogy bárki is orgiát rendezett volna.
A rómaiak élvezték a szexet mind a házasságban, mind azon kívül, s az ókori graffitik tanúsága szerint a férfiak mindkét nem szépségét tudták értékelni. Ám a szerelmet szigorúan "négyszemközt", a hálószoba falai között tudták elképzelni.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt a többórás kellemes napsütést inkább csak délkeleten zavarja átmeneti felhősödés. Délután a sok napsütés mellett időnként gomolyfelhők növekednek, de inkább csak a Dunántúlon fordulhat elő rövid zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 10, 15 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 20, 24 fok között alakul. Késő este 12, 17 fok lesz. Pénteken a hidegfronti hatás és az azzal járó tünetek fokozatosan megszűnnek, a frontra érzékenyek is megkönnyebbülnek. Néhány fokkal hűvösebb...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Talán
irigykedik. Nem kapja meg otthon a kívánt orgimennyiséget:)
# 88 | 2009-07-10 16:56:05
Keresés
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is