Orvosok és politikai karrier

Ez a tapasztalat vitte őt és tucatnyi kollégáját 1971-ben az Orvosok Határok Nélkül (Médecins Sans Frontiéres) szervezet megalapítására, majd 1980-ban, ebből a később Nobel-békedíjas csoportból kiválva, létrehozta a Világ Orvosai (Médecins du Monde) szervezetet. Közben egyike volt azoknak, akik kampányolnak a „humanitárius beavatkozási jog" elvét nemzetközi jogi gyakorlattá tételéért. Kouchner és társai ott voltak az 1970-es évek végén a Vietnamból csónakokon menekülők („boat people") vagy a közép-amerikai polgárháborúk áldozatainak megsegítésénél, dolgoztak Libanonban, később a délszláv háborúkban és Szomáliában is.

Már több mint 10 éve vett részt a francia politikai életben, előbb egészségügyi államtitkárként, később miniszterként, amikor 1999-2001 között Kouchner fontos nemzetközi, részben humanitárius feladatot kapott: Koszovó ENSZ-főképviselője lett. Pályafutásának csúcsa lehetett volna, hogy megválasztják az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főtitkárává, ez azonban nem sikerült neki - csak a francia külügyminiszterségig jutott. E tisztségben sem tagadta meg önmagát, amikor például a humanitárius katasztrófát előidéző szudáni, dárfúri konfliktusban próbált közvetíteni.

Tavaly decemberben Kouchner ugyancsak nagy vihart keltett, amikor kijelentette: „Állandó ellentmondás van az emberi jogok és egy állam külpolitikája között, még olyan ország esetében is, mint Franciaország". Közben egy „leleplező" könyv is született róla, amelyben többek között azzal vádolják, hogy az általa patronált különböző nagy segélyprogramokat nemcsak „filantróp hajlamai" ihlették, hanem ezekkel anyagilag sem járt rosszul. Kouchner, aki ma a legnépszerűbb politikusok egyike Franciaországban, ráadásul felesége, Christine Ockrent sztárriporter és médiaigazgató, egyszerűen „irigységnek" nevezte a vádakat.

A politikussá vált orvos nem újkeletű, hiszen orvosi végzettsége volt már a híres-hírhedt francia miniszterelnöknek, Georges Clémenceau-nak is. Még kevésbé hozott dicsőséget az orvosi hivatásra Francois Duvalier, más néven Papa Doc, Haiti diktátora (1957-1971), aki gyakorló orvosként tanulmányozta az afrikai eredetű vudu vallást és gyógyítást, és később e tudására alakította ki saját személyi kultuszát. A hágai Nemzetközi Törvényszéknek tavaly átadott boszniai szerb háborús bűnös, Radovan Karadzic eredetileg pszichiáter volt, és 12 évig tartó illegalitása idején egy belgrádi klinikán dolgozott...

Orvos volt Ernesto Che Guevara, aki - mint A motoros naplójából is tudjuk - kezdetben azért járta be Latin-Amerikát, hogy javíthasson a szegények egészségén. Tapasztalatai azonban más irányba vitték. Orvos volt Salvador Allende, a chilei Népi Egység elnöke (1970-1973) is, aki népszerűségét éppen a közegészségügy javítása érdekében tett erőfeszítéseivel alapozta meg már az 1940-es évektől. A „nagypolitikához" azonban túlságosan naiv és humanista volt, ezért is tekinthető törvényszerűnek bukása.

Gro Harlem Brundtland asszony azon kevesek közé tartozik, akik orvosként és politikusként is megállták helyüket. Politikusi pályáját környezetvédelmi miniszterként kezdte, 1981-ben ő lett Norvégia első női miniszterelnöke (összesen 12 évet töltött három szakaszban a kormányfői székben), majd 1998 és 2003 között a WHO főigazgatója volt. Őt tartják a „fenntartható fejlődés" elmélete egyik kidolgozójának. Valdis Zatlers, Lettország jelenlegi államfője ortopéd orvosként kezdte pályafutását, de 1986-ban részt vett Csernobilban a nukleáris katasztrófa utáni helyreállításokban.

Bár tényleges politikai hivatalt soha nem töltött be, az 1960-as, 70-es évek amerikai közélete elképzelhetetlen volt dr. Benjamin Spock nélkül. A Csecsemőgondozás, gyermeknevelés című könyvnek, a műfaj megdönthetetlen best-sellerének szerzője már 1962-ben részt vett az Egyesült Államok antinukleáris mozgalmában, később állandó szereplője lett a vietnami háború és az ennek kapcsán bevezetett kötelező sorozás elleni megmozdulásoknak. Spock doktor lett 1972-ben a Néppárt nevű tömörülés elnökjelöltje, és mint ilyen, választóinak az összes külföldön állomásozó katona hazahívása és az ingyenes orvosi ellátás mellett az abortusz, a homoszexuális kapcsolatok, valamint a marihuána legalizálását ígérte.

Még 80 felett is aktív volt, rendszeres előadásokat tartott a Reagan-kormányzat nukleáris politikája, valamint a népjóléti kiadások lefaragása ellen.

Az elmúlt évtizedekben a magyar közéletben is számos orvos vált ismertté gyógyító munkáján túl. Megítélésük azonban nem a mi feladatunk...