Orvostörténeti emlékszoba Hévízen
Szarka Lajos muzeológus szerint a többnyire személyekhez kötődő tárgyakkal berendezett helyiség a régi fürdőorvosi rendelő hangulatát idézi fel, nyolc fürdőorvos életének gyógyító mozzanatait bemutatva.
Közülük is kiemelkedik dr. Schulhof Vilmos, a hévízi balneológia atyja, akit a hévízi fürdőgyógyászat megalapítójaként tartanak számon. Négy évtizeden át volt Hévíz fürdőorvosa, 1906-ben már szerződés is odakötötte. Élete Auschwitzban fejeződött be.
Moll Károly elévülhetetlen érdeme, hogy a MÁV kórházban létrehozta az első reumatológiai osztályt. Felesége, dr. Hoffmann Ilona a hévízi gyógyiszap hatásaival foglalkozott; ő volt Hévíz első női reumatológusa.
Dr. Mikolics Ferencnek is illő helyet állítottak. Őt érte talán a legtöbb támadás; állatorvosként egyes bőrbetegségek gyógyításának módját fedezte fel. Strecker Ottó, a fürdő menedzserszemléletű igazgatója teremtette meg a rehabilitációs osztályt. Felújíttatta a régebbi épületeket, felépítette a téli fürdőt, és új gyógyászati eljárásokat vezetett be.
Ugyancsak a hévízi múzeumban található a fürdőváros történetét bemutató tárlat, amely a kőkorszakig vezeti vissza az érdeklődőket. A gyógyhely kétezer éves római kori gyökereit is felvillantja, és megvilágítja, hogy miként fejlődött Hévízfürdő 1795-ös megalakulása óta, hogyan lett Magyarország első számú gyógyfürdője.
A több ezer éves tőzegfenekű gyógytavat egy 38 m mélyen fekvő forrásbarlang több, ásványi anyagokban gazdag, hideg és a meleg vizű forrásai táplálják. A hivatalos iratok szerint 410 literes másodpercenkénti vízhozam mellett a tó vize három nap alatt kicserélődik. A feltörő víz hőmérséklete a forrásnál 38,5 Celsius fok, a tó hőmérséklete 24-38 fok között ingadozik az évszakok időjárásainak megfelelően. Még télen is alkalmas a fürdőzésre.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt a többórás kellemes napsütést inkább csak délkeleten zavarja átmeneti felhősödés. Délután a sok napsütés mellett időnként gomolyfelhők növekednek, de inkább csak a Dunántúlon fordulhat elő rövid zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 10, 15 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 20, 24 fok között alakul. Késő este 12, 17 fok lesz. Pénteken a hidegfronti hatás és az azzal járó tünetek fokozatosan megszűnnek, a frontra érzékenyek is megkönnyebbülnek. Néhány fokkal hűvösebb...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is