Ősember DNS-t analizáltak
Analizálják Ötzi, az 5300 éves tiroli jégember örökítőanyagát német és olasz kutatók.
A tudósok mintát vettek a múmia medencecsontjából és kivonták belőle a DNS-t, amelyet szekvenciavizsgálatnak vetettek alá.
A genetikai adatok kiértékelése egyelőre várat magára. Az első eredményeket és következtetéseket a múmia felfedezésének 20. évfordulója alkalmából, 2011-ben fogják nyilvánosságra hozni. A kutatók olyan kérdésekre keresik a választ, mint hogy élnek-e még valahol Ötzi leszármazottai.
"Az adatok a lehetőségek univerzumát rejtik magukban" - mondta el Albert Zink, a bolzanói Európai Kutatási Akadémia (EURAC) Múmia és Jégember Kutató Intézetének vezetője. Hozzátette, különösen izgalmas Ötzi kórtörténetének vizsgálata: amennyiben a múmiában ma is előforduló betegségek - Alzheimer, diabétesz, rák - nyomaira bukkannak, akkor talán megtalálhatják az ezekért esetleg felelős génmódosulásokat is.
"Kis szerencsével hozzájárulhatunk ezeknek a betegségeknek a legyőzéséhez. Számomra ez a múlt és a jelen kutatása közti híd megépítését jelentené" - fejtette ki Zink.
A projektben részt vesz Carsten Pusch, a tübingeni egyetem humángenetikai intézetének munkatársa és Andreas Keller, a heidelbergi Febit biotechnológiai cég bioinformatikusa.
Carsten Pusch szerint a DNS 95 százalékát kielemezték, a maradék öt százalék pedig nem tartalmaz géneket, ezért ezek a rendelkezésre álló technikával nagyon nehezen analizálhatók. A probléma egyébként általánosan jellemző az emberi DNS-re.
A kora rézkori gleccsermúmiára, amely a világ legrégibb, teljesen épségben megmaradt emberi holtteste, 1991. szeptember 19-én bukkantak Olaszország és Ausztria határán, az Ötz-völgyi Alpokban, Hauslaubjoch közelében. Halálakor, amikor egy nyíllal megsebesítették, majd egy tompa tárggyal leütötték, Ötzi körülbelül 46 éves lehetett.
A jégember 1998 óta az olaszországi Bolzanóban, a Dél-Tiroli Régészeti Múzeumban látható. A nála talált tárgyak, ruházata és tetoválásai bepillantást engednek a több mint ötezer éve élt emberek életébe.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg nyugaton továbbra is zömmel borús marad az idő. A nyugati határszélen gyenge havazás előfordulhat. Délután északkelet felől tovább csökken a felhőzet, az ország északkeleti harmadán már alig zavarja felhő a napsütést. Nyugaton, délnyugaton ugyanakkor borongós marad az idő, a nyugati határszélen eleinte kisebb havazás még előfordulhat. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban -21, -11 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -10,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Krokodil az étrendben
- Az új kutatások szerint tejcukor-érzékenyek voltak a skandináv ősemberek
- Létezhetett egy másik ősemberfaj is?
- Az ősember változott az evolúció során
- 4000 éves hajszálakat vizsgáltak tudósok
- Az emberi beszédkészségért egy génmolekula felelős
- Hová tűnt a neandervölgyi ősember?
- Növekvő verseny - növekvő agy
- Nulla eredmény: neandervölgyiek vércsoportja
- Maradandó fejlődési zavarokat okozhat a testi fenyítés
- A mellrák ellen nem véd a szója
- A napfény hiánya is elősegítheti a stroke-ot
- A mozgás a rákból meggyógyultakon is segít
- A zöld tea jót tesz az idősebb szervezetnek
- A diabétesz növeli a születési rendellenességek kockázatát
- A szájrák kockázatát növelheti a bor
- Vérnyomáscsökkentő a lila burgonya
- Az antipszichotikumok negatív hatással vannak az anyagcserére
- Fertőzésként terjed a testben az Alzheimer-kór