Ősi hiedelmek a halálon túli életről

A felső paleolitikumban, kr.e. 40 ezer táján a túlvilági élethez testileg is felkészítették a halottakat, okkerrel, a vér, azaz az élet szimbólumával kenték be testüket, szemgödrükbe kagylót tettek, egy új látásmód jeleként. Szaporodtak a használati tárgyak is a sírokban. Kr.e. 10 ezer körül megjelentek a temetők is, jeléül az élők és a halottak közötti kapcsolatnak. A Kr.e. VIII. századtól épült etruszk sírok pedig már valóságos lakhelyek voltak.

A keltáknál a druidák voltak a közvetítők élők és holtak között. Hittek a túlvilágban, amelyet Sid-nek neveztek és egy természetfeletti tumuluszként képzeltek el, Írországtól keletre, a kelő Napon túl, ahonnan eljöttek a halottakért. A Sidben lágy zene szólt, finom ételeket fogyasztottak, boldogság és béke honolt benne. Az antik germánok, és skandinávok megalitikus sírjai, a dolmenek Kr.e 3.500-tól jelentek meg. A halál után lezárták a másvilágra készülő ember száját, szemét, orrát és olyan helyre temették, ahonnan láthatta házát és az ismerős tájat. A mindennapi használati eszközeit melléje temették.

A germánok féltek a halottak visszatérésétől. Ezért a holttestet egy külön erre a célra vágott kijáraton vitték el a házból és ezt a kijáratot utána azonnal befalazták, hogy ne találjon vissza. A túlvilágot két különböző helyként képzelték el. Az egyik a Hel, gótul Halja volt. Ez egy jeges völgy volt, sebes folyókkal, amelyet hatalmas kapu és bástyák védtek. A másik a Walhalla, gótul Valhöll, ahova azok kerültek, akiket 0din isten kiválasztott, vagyis azok a harcosok, akik csatában estek el, vagy hőstettet hajtottak végre.

Mivel a germánok és a skandinávok lételeme a harc volt, a túlvilágot is ennek alapján építették fel képzeletükben. Túlvilágukban is voltak mindennap csaták, de ezekben nem sebesült meg senki. Diadalaikat nagy lakomákkal ünnepelték meg, amelyeken vaddisznó húst és mézsört szolgáltak fel a valkűrök, Odin segítői. A Walhallában 12 szoba az isteneké volt, ők juttatták át a hősöket az örökkévalóságba. Ez volt Odin rétje, amelyet zöld fű bontott és fényes Nap világított meg. A zöld az életet, a sárga a halhatatlanságot szimbolizálta.