Ősi kórházat találtak Britanniában
Nagy-Britannia legrégebbi kórházát tárták fel a Hampshire grófságbeli Winchesterben.
A helybéliek által Kórházi rétnek nevezett terület feltárását a Winchesteri Egyetem archeológusai végzik. A helyszínen rengeteg temetkezést tártak fel, és mint kiderült, az elhunytak többsége leprában szenvedett - olvasható a The Daily Telegraph online kiadásában.
A szakemberek radiokarbonos módszerrel határozták meg a temetkezések korát, amelyek a Kr.u. 960 és 1030 közötti időszakból származnak, ekkor működött itt a társadalom számkivetettjeinek, a leprásoknak menedéket nyújtó Szent Mária Magdaléna kórház.
A mostani feltárásokig a tudósok úgy vélték, hogy csupán a normannok alatt, Hódító Vilmos (1035-1087) 1066-tól kezdődő uralma alatt létesültek az első ispotályok a brit szigeteken.
"Rendkívül fontos régészeti felfedezésről van szó, hiszen mindeddig úgy hittük, hogy a normann hódítás után, a XI. században jelentek meg az első ispotályok. A feltárások során egy sor olyan épület és tárgyi lelet került napvilágra, amelyekről egyértelműen bebizonyosodott, hogy a X. századból származnak" - emelte ki Simon Roffey ásatásvezető régész. Mint hozzátette, a feltárások révén bepillanthattak a brit szigetek történelmének kevéssé ismert fejezetébe.
Winchester Anglia fővárosa volt az angolszász időszak jelentős részében, a normann hódítás után is egy ideig. London a XII. században vált az ország fővárosává.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt a többórás kellemes napsütést inkább csak délkeleten zavarja átmeneti felhősödés. Délután a sok napsütés mellett időnként gomolyfelhők növekednek, de inkább csak a Dunántúlon fordulhat elő rövid zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 10, 15 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 20, 24 fok között alakul. Késő este 12, 17 fok lesz. Pénteken a hidegfronti hatás és az azzal járó tünetek fokozatosan megszűnnek, a frontra érzékenyek is megkönnyebbülnek. Néhány fokkal hűvösebb...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is