Ősi kínai orvoslási módszerek egy ezeréves sírkamra falán
Bár a Song-dinasztia korából származó falfestmények nem mennek ritkaságszámba, első ízben bukkantak olyanra, amely a tradicionális kínai orvoslást ábrázolja. A négy négyzetméteres freskón egy széken ülő férfi, vélhetően a sírkamra "gazdája" látható, a mellette lévő asztalon pedig edények és üvegcsék sorakoznak. Két másik férfi az asztal mellett foglal helyet - egyikük két, gyógyfüvekkel teli tasakot tart, míg kollégája a receptkönyvet bújja.
"A füvek elnevezése mindmáig olvasható a tasakokon és a papírokon. Úgy gondoljuk, hogy a ház ura megbetegedett, s egyszerre két orvos készíti számára a medicinákat" - vélekedet Sun Pingcsün (Sun Bingjun), a Senhszi tartományi régészeti intézet kutatója, aki kollégáival vizsgálta a freskót.
A faliképen nyolc szorgoskodó szolga is látható - egyesek még az utasításokra várnak, míg mások a gyógyszereket készítik. Akad olyan is, aki egy tálat és egy csészét tart, míg kollégái a tűzhelyen a gyógyfőzetet készítik.
A sírkamra falát további két freskó díszíti: az egyiken egy 17 tagú operatársulat előadása látható, míg a másik a nirvánát, a buddhista vallás legmagasabb boldogságának állapotát ábrázolja.
"Ezek a falfestmények azt sugallják, hogy a sírkamra tulajdonosa buddhista volt, s szeretett szerepelni" - vélekedett Sun Pingcsün.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt a többórás kellemes napsütést inkább csak délkeleten zavarja átmeneti felhősödés. Délután a sok napsütés mellett időnként gomolyfelhők növekednek, de inkább csak a Dunántúlon fordulhat elő rövid zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 10, 15 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 20, 24 fok között alakul. Késő este 12, 17 fok lesz. Pénteken a hidegfronti hatás és az azzal járó tünetek fokozatosan megszűnnek, a frontra érzékenyek is megkönnyebbülnek. Néhány fokkal hűvösebb...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is