Őssejtekből állítottak elő vérlemezkéket
A Kiotói Egyetem munkatársai első ízben állítottak elő vérlemezkéket felnőtt szervezetből származó őssejtekből.
A laboratóriumi körülmények között őssejtekből létrehozott vérlemezkék kísérleti egerekbe juttatva a normál vérlemezkékhez hasonlóan viselkedtek. A Dr. Koji Eto, professzor vezette munkacsoport a következőkben az emberi szervezetben való működést tervezi vizsgálni.
Az érett sejtekből speciális kezelés útján nyert őssejteket 2006 óta alkalmazzák. A módszer megoldani látszott az őssejt-technológia során felmerülő etikai aggályokat, ugyanis ahhoz nem kell embriót feláldozni - mely az őssejtek természetes forrása. A korlátot azonban az jelentette, hogy az érett sejtekből nyert sejtek életideje a szokványosnál rövidebb, a japán kutatóknak ezt a problémát kellett áthidalniuk.
Speciális genetikai manipuláció segítségével a halhatatlanná tett megakariocitákban (melyek a vérlemezkéket alakítják ki) sikerült elérni, hogy két, az öregedés gátlásában szerepet játszó gén igen magas szinten működjön. Az élő szervezetben ezután ezek a gének már kikapcsolt állapotban voltak jelen. A módszer forradalmasíthatja a hematológiai kezeléseket.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt a többórás kellemes napsütést inkább csak délkeleten zavarja átmeneti felhősödés. Délután a sok napsütés mellett időnként gomolyfelhők növekednek, de inkább csak a Dunántúlon fordulhat elő rövid zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 10, 15 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 20, 24 fok között alakul. Késő este 12, 17 fok lesz. Pénteken a hidegfronti hatás és az azzal járó tünetek fokozatosan megszűnnek, a frontra érzékenyek is megkönnyebbülnek. Néhány fokkal hűvösebb...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Az időskori leukémia kialakulásáért idős őssejtek a felelősek
- Parkinson-kór kezelése őssejttel
- Őssejtekből hoztak létre légcsövet
- A szívszöveteket őssejtekkel hozták helyre
- Megszűnhet a vérhiány az őssejtekből készült mesterséges vérrel
- Májsejteket lehet létrehozni őssejtek segítségével
- Egyedi őssejtek hozhatók létre klónozással
- Nem biztonságos az őssejtes mellnagyobbítás a szakértők szerint
- Kezelni lehet a diabéteszt őssejtekből átalakított inzulintermelő sejtekkel
- Őssejtek segítségével növesztik a hajat
- Szélütés elleni őssejtkezelés bizonyult hatékonynak
- Újra előtérbe kerül az őssejt-vita
- Tüdőszövetben találtak őssejteket
- Folytatódhat az őssejt kutatás az Egyesült Államokban
- Őssejteken tesztelik az antidepresszánsokat
- Őssejtekből alkottak vesét
- Őssejt labor nyílt a Debreceni Egyetemen
- Lezajlott a „Fókuszban az őssejt kutatás” konferencia
- Emlékezősejteket alkottak őssejtekből
- Újfajta őssejt terápia Parkinson-kórban szenvedőknek
- Őssejtek használhatatlanságáról készült tanulmány
- Őssejtkísérletek egereken a veleszületett betegségek gyógyításáért
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is