Összehangolt kutatás az Alzheimer-kór gyógyításáért
Az Európai Bizottság szerdán javasolta az uniós országoknak, hogy egyesítsék kutatási erőfeszítéseiket az Alzheimer-kórral és demenciával élő emberek megsegítésére.
Az EU egészségügyi biztosa, Andrulla Vasziliu elmondta, hogy a neurodegeneratív rendellenességek száma várhatóan növekszik, ahogy az európai népesség öregszik. A biztos hangsúlyozta, hogy a tagországoknak együtt kell működniük a demencia korábbi megállapításában, valamint abban, hogy ne kutassák az Alzheimer-kórral kapcsolatban ugyanazt több helyen.
A szerdai felhívásban az áll, hogy a tagországok jelentkezzenek a közös kutatási projektekre, osszák meg egymással meglévő tudásukat. A programok támogatására az uniónak 94 millió euró (25,5 milliárd forint) áll rendelkezésére.
A bizottság adatai szerint az Alzheimer-kór és más neurodegeneratív kórképek a 27 országban összesen 130 milliárd eurós (35 ezer milliárd forint) kiadást jelentettek 2005-ben. Az érintettek száma a mai hétmillióról 2030-ig megduplázódhat.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt a többórás kellemes napsütést inkább csak délkeleten zavarja átmeneti felhősödés. Délután a sok napsütés mellett időnként gomolyfelhők növekednek, de inkább csak a Dunántúlon fordulhat elő rövid zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 10, 15 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 20, 24 fok között alakul. Késő este 12, 17 fok lesz. Pénteken a hidegfronti hatás és az azzal járó tünetek fokozatosan megszűnnek, a frontra érzékenyek is megkönnyebbülnek. Néhány fokkal hűvösebb...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is