Parkinson-kóros betegek vezetési problémái szürkületben
2009. 11. 26. 11:00:00

Parkinson-kór esetén a reakcióidő megnyúlása, illetve a mozgáskészség lassulása a gépjármű vezetési képességet előnytelenül befolyásolhatja. Egy frissen publikált tanulmány 67 Parkinson-kóros beteg vezetési készségeit analizálta és hasonlította össze egészséges, hasonló életkorú önkéntesek vezetési szokásaival egy szimulátoros teszt során.
A betegek mindegyike több mint 10 éve napi gyakorisággal vezetett gépjárművet, a tesztet ON állapotban (jó mozgásteljesítmény mellett) végezték el.
A teszt során egy közel 60 kilométer hosszú utat kellett megtenni közepes közúti forgalom mellett. A táv első harmadában napfényes, míg a szakasz többi részén kissé ködös, árnyékos és rossz látási viszonyok között kellett a résztvevőknek vezetniük. A szimulált vezetés egy olyan kereszteződésben fejeződött be, ahol egy teherautó hajtott ki a vezető elé, és az összeütközés elkerülése érdekében fékezés és irányváltoztatás elvégzésére volt szükség.
A vezetési szokások videofelvételen alapuló és számítógépes analízise során kiderült, hogy jó látási viszonyok mellett a Parkinson-kóros betegek általában gyorsabban vezettek, mint az egészséges kontroll személyek, és a sávon belüli pozíció megtartása is nehézkesebb volt. Rosszabb látási viszonyok mellett a sávon belüli kacsázó vezetési mód sokkal kifejezettebbé vált, miközben a legtöbben továbbra is gyorsan, nem az útviszonyoknak megfelelően vezettek.
A Parkinson-kóros betegek 76%-a, míg az egészséges önkéntesek 37%-a nem tudta a szimuláció végén az összeütközést elkerülni, és karamboloztak. A betegek reakcióideje (a fékezésig vagy a kormány elfordításáig eltelt ideje) jelentősen (0,7 másodperccel) hosszabb volt az egészségesekéhez képest.
A tanulmány lényeges következtetése, hogy a Parkinson-kóros betegek kedvezőtlenebb látási viszonyok mellett jelentősen rosszabbul vezetnek, mint a hasonló életkorú egészséges társaik. A sávon belüli pozíció megtartásának képtelensége és a sávhatárok gyakori átlépése a látásképességet és a gondolkodási képességet felmérő teszteken elért rosszabb eredménnyel jól megjósolhatók, miközben a reakcióidőt az ujj összeérintési teszten elért eredménnyel lehetett jól megbecsülni.
Javasolt tehát, hogy a Parkinson-kóros betegek fokozott figyelemmel és körültekintéssel vezessenek szürkületben, ködben és egyéb rossz látási viszonyok mellett.
Kérdését, hozzászólását írja meg a Parkinson fórumba!
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg nyugaton továbbra is zömmel borús marad az idő. A nyugati határszélen gyenge havazás előfordulhat. Délután északkelet felől tovább csökken a felhőzet, az ország északkeleti harmadán már alig zavarja felhő a napsütést. Nyugaton, délnyugaton ugyanakkor borongós marad az idő, a nyugati határszélen eleinte kisebb havazás még előfordulhat. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban -21, -11 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -10,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Öt gén, ami növeli a Parkinson-kór kockázatát
- Hatékony a Parkinson-kór génterápiás kezelése majmoknál
- Parkinson betegség leggyakoribb tüneteinek enyhítését szolgáló hasznos tanácsok
- Étrendi tanácsok Parkinson-kóros betegeknek
- Alváspanaszok Parkinson betegeknél
- Újabb kudarc a Parkinson-kór őssejt terápiájában
- Depresszió és a Parkinson-kór
- Milyen érzelmeket vált ki a Parkinson diagnózis? - tanácsok a betegség elfogadásához
- A Parkinson-kór témakörében leggyakrabban felmerülő kérdések - 3.rész
- Az idegsejtek elhalása figyelmeztethet a Parkinson- és az Alzheimer-kór kialakulására
- Negatívan befolyásolja a Parkinson-kór a jutalmazás mechanizmusát
- A Zene a Parkinson-kórra is gyógyír: Barbara Thompson története
- Utazási tanácsok Parkinson betegeknek
- A Parkinson-kór témakörében leggyakrabban felmerülő kérdések - 2.rész
- A Parkinson-kór témakörében leggyakrabban felmerülő kérdések
- A Parkinson-kór világnapja Szegeden
- Parkinson-kórról, a Parkinson Világnap kapcsán
- A Parkinson-kór világnapja
- A Parkinson-betegség kialakulása
- Elektromos impulzussal a Parkinson-kór ellen
- A Valódi élet, valódi Parkinson-kór felmérés eredményei
- Valódi élet, valódi Parkinson-kór felmérés és a betegséggel élők kezelésének javítását szolgáló javaslatok
- Valódi élet, valódi Parkinson-kór - Bevezetés
- A Parkinson-kór tüneteinek megbízhatóbb és kiszámíthatóbb befolyásolását sürgetik a szakértők
- A Parkinson-kór tünetei és diagnózisa
- A Parkinson-kór előfordulása és kezelése
- Mi a Parkinson-kór?
- A termékenyebb nők ellenállóbbak a Parkinson-kórral szemben
- A termékenyebb nők ellenállóbbak a Parkinson-kórral szemben
Hasonló betegségek
- Kitolódott a gyermekvállalás időpontja
- Az agresszív emlőrák legyőzhető cinkkel
- Diéta alatt is engedélyezett a torta
- A főtt paradicsom segít megállítani a rákos sejteket
- Világítanak a daganatsejtek a folyadékbiopsziától
- Maradandó fejlődési zavarokat okozhat a testi fenyítés
- A mellrák ellen nem véd a szója
- A napfény hiánya is elősegítheti a stroke-ot
- A mozgás a rákból meggyógyultakon is segít
- A zöld tea jót tesz az idősebb szervezetnek