Poloskák lepték el az amerikai mozikat
Ágyi poloskák indítottak támadást New York-i mozik ellen. A kellemetlen élősködők megszállták a metropolisz számos boltját is, ezért a város vezetői harcot hirdettek ellenük.
A napokban a Times Square egyik népszerű mozija, az Empire 25, pár hete pedig az AMC mozilánc egy másik, Magic Johnson Harlem 9 elnevezésű filmszínháza fújt riadót az ágyi poloskák megjelenése miatt.
A mozilánc szóvivője a kedélyeket megnyugtatva kijelentette, hogy a hálózat összes moziját ellenőriztették. Mint Justin Scott elmondta: roppant komolyan vesznek minden bejelentést, és mindent elkövetnek, hogy a vendégek és a személyzet egészségét garantálják.
Az Empire 25 mozi két székében találtak ágyi poloskát egy vizsgálat során a hónap elején, a múlt hét végén pedig egy néző panaszkodott arra, hogy megcsípte egy poloska. A kártevőszakértők kivonulása után a moziban lecserélték a székeket.
Az ágyi poloskák (cimex lectularius) 5-7 milliméteres vérszívó rovarok, amelyek főként éjszaka lendülnek támadásba. Gyakran rejtőznek a bútorok hasadékaiba.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt a többórás kellemes napsütést inkább csak délkeleten zavarja átmeneti felhősödés. Délután a sok napsütés mellett időnként gomolyfelhők növekednek, de inkább csak a Dunántúlon fordulhat elő rövid zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 10, 15 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 20, 24 fok között alakul. Késő este 12, 17 fok lesz. Pénteken a hidegfronti hatás és az azzal járó tünetek fokozatosan megszűnnek, a frontra érzékenyek is megkönnyebbülnek. Néhány fokkal hűvösebb...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is