Rágcsálhatnak a nők szülés közben!
Az orvosok régtől fogva tiltják a vajúdó nőket attól, hogy egyenek, mert attól félnek az ételdarabok jutnak be a tüdőbe. Ezt különösen akkor tartották veszélyesnek, hogy császármetszést kellett végrehajtani és az anyát altatták. Az ilyen balesetek azonban rendkívül ritkák, egyrészt azért, mert ma már teret nyert a helyi érzéstelenítés, másrészt pedig azért, mert az orvosok úgy vélik: ha a vajúdás hosszú órákon keresztül tart, az éhség árthat az anyának és a gyermeknek egyaránt.
A kutatók összesen 1426 jó egészségnek örvendő, első terhességét viselő nőt vizsgáltak meg. Két csoportra osztották őket: az egyik fele csak vizet ihatott, mint ahogyan ez a legtöbb helyen szabály, a másik csoportot viszont arra biztatják, hogy rendszeres időközökben vegyen magához némi kenyeret, kekszet, gyümölcsöt, sovány joghurtot és gyümölcslevet.
Az eredmény: nem volt alapvető különbség a két csoport között, ami a spontán szüléseket, a vajúdás idejét, illetve a császármetszések arányát illeti. Azonos volt azoknak a nőknek az aránya is, 35 százalék, akikre rájött a hányás, szülés közben. Az is kiderült, hogy semmilyen káros hatással nem volt a gyermekekre édesanyjuk nassolása.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt a többórás kellemes napsütést inkább csak délkeleten zavarja átmeneti felhősödés. Délután a sok napsütés mellett időnként gomolyfelhők növekednek, de inkább csak a Dunántúlon fordulhat elő rövid zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 10, 15 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 20, 24 fok között alakul. Késő este 12, 17 fok lesz. Pénteken a hidegfronti hatás és az azzal járó tünetek fokozatosan megszűnnek, a frontra érzékenyek is megkönnyebbülnek. Néhány fokkal hűvösebb...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is