Rájöttek a kétezer éves csontváz titkára
Megoldódott annak a mintegy kétezer éves titokzatos állatcsontváznak a rejtélye, amelyet Pompeji városában találtak egy ásatás során.
Korábban úgy vélték, hogy egy már kihalt lófaj csontvázáról van szó, ám bebizonyosodott, hogy egy szamár csontjaira bukkantak.
"A tévedéshez az vezetett, hogy a szamár csontvázát négy ló csontjai mellett találtuk, az ásatások során pedig valószínűleg a lovak DNS-e összekeveredett a szamárcsontokkal" - mondta el Peter Forster, a münsteri egyetem törvényszéki genetikai intézetének kutatója.
A münsteri egyetem tudósai a Cambridge-i Egyetem kutatóival közösen dolgoztak a feltárásokon.
A hiba felismerése nemcsak a régészek és a lovak, illetve szamarak eredetének kutatói számára bír nagy jelentőséggel. "A lovak történetén keresztül következtethetünk arra, honnan érkezett az európai ember több mint hétezer évvel ezelőtt. Egy elmélet szerint ugyanis pusztai népként lovakon érkeztünk Európába" - fejtette ki Forster.
A kutató hozzátette: a Pompejiben felfedezettnek hitt kihalt lófaj ezért kissé összezavarta a tudósokat.
A várost Krisztus után 79-ben temette maga alá és konzerválta a Vezúv vulkán kitörésekor keletkező vulkáni hamu. Pompeji rendszeres feltárása 1860-ban kezdődött meg, a római korból legjobb állapotban fennmaradt városnak számít.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt a többórás kellemes napsütést inkább csak délkeleten zavarja átmeneti felhősödés. Délután a sok napsütés mellett időnként gomolyfelhők növekednek, de inkább csak a Dunántúlon fordulhat elő rövid zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 10, 15 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 20, 24 fok között alakul. Késő este 12, 17 fok lesz. Pénteken a hidegfronti hatás és az azzal járó tünetek fokozatosan megszűnnek, a frontra érzékenyek is megkönnyebbülnek. Néhány fokkal hűvösebb...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is