Remegés jelenléte jobb prognózist jelent Parkinson-kórban

Klinikai megjelenés alapján a Parkinson-kórt alapvetően három típusba sorolhatjuk, a döntően izommerevséggel és meglassultsággal, a remegéssel járó, illetve a kevert, azaz a remegést és meglassultságot egyaránt mutató kórformák csoportjába.
A döntően remegéssel járó Parkinson-kór relatíve ritka, a Parkinson-kóros betegek alig 8-10%-a tartozik ebbe a csoportba. A betegség kezdetén, aszimmetrikus módon, szinte kizárólag csak nyugalmi remegés észlelhető, a végtagmerevség és meglassultság akár teljes mértékben is hiányozhat.
A Parkinson-kór kezelésével foglalkozó szakemberek régóta sejtették, hogy a döntően remegéssel járó Parkinson-kór lefolyása sokkal kedvezőbb a többi típushoz képest, azonban a kérdéssel kapcsolatban eddig nagyon kevés adat állt rendelkezésünkre.
Egy most megjelent, közel negyven év tapasztalatát összegző tanulmány szerint egyértelműen igazolható a túlnyomóan remegéssel járó Parkinson-kór számos szempontból kedvezőbb lefolyása. Akár évtizedek is eltelhetnek anélkül, hogy a remegés mellett a meglassultság, izommerevség és járászavar számottevő mértékűvé válna. Továbbá kimutatható előnyként értékelhető, hogy a remegéssel járó formában a levodopa hatékonyabb a meglassultság kezelésére, illetve a szellemi leépülés (demencia) is sokkal ritkábban alakul ki, mint a meglassultsággal járó betegség típusban.
A tanulmány azonban arra is rávilágított, hogy a remegéssel járó Parkinson-kór fiatalabb kórban (átlagosan az 55. életév körül) alakul ki, mint az általában 65 év körül megjelenő meglassultsággal járó típus.
Az elmúlt időszakban a remegés csillapítására egyre hatékonyabb módszerek jelentek meg: Amíg néhány évtizede csak számos mellékhatást (pl. szájszárazságot, kettőslátást, vizelet elakadást, székrekedést, szellemi leépülést, zavartságot vagy akár érzékcsalódásokat) okozó kolinerg gyógyszerek álltak rendelkezésünkre, addig az újabb típusú dopaminagonista gyógyszerek, illetve a mély agyi stimuláció akár teljes mértékben meg is szűntethetik a végtagremegést.
Kérdését, hozzászólását írja meg a Parkinson fórumba!
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg nyugaton továbbra is zömmel borús marad az idő. A nyugati határszélen gyenge havazás előfordulhat. Délután északkelet felől tovább csökken a felhőzet, az ország északkeleti harmadán már alig zavarja felhő a napsütést. Nyugaton, délnyugaton ugyanakkor borongós marad az idő, a nyugati határszélen eleinte kisebb havazás még előfordulhat. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban -21, -11 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -10,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Szellemi hanyatlás kialakulására utaló tünetek kezdődő Parkinson-kórban
- Kezdeti sikerek a Parkinson-kór génterápiája területén
- Parkinson-kór és a gépjármű vezetéséhez szükséges egészségügyi alkalmasság
- Parkinson-kóros betegek vezetési problémái szürkületben
- Öt gén, ami növeli a Parkinson-kór kockázatát
- Hatékony a Parkinson-kór génterápiás kezelése majmoknál
- Parkinson betegség leggyakoribb tüneteinek enyhítését szolgáló hasznos tanácsok
- Étrendi tanácsok Parkinson-kóros betegeknek
- Alváspanaszok Parkinson betegeknél
- Újabb kudarc a Parkinson-kór őssejt terápiájában
- Depresszió és a Parkinson-kór
- Milyen érzelmeket vált ki a Parkinson diagnózis? - tanácsok a betegség elfogadásához
- A Parkinson-kór témakörében leggyakrabban felmerülő kérdések - 3.rész
- Az idegsejtek elhalása figyelmeztethet a Parkinson- és az Alzheimer-kór kialakulására
- Negatívan befolyásolja a Parkinson-kór a jutalmazás mechanizmusát
- A Zene a Parkinson-kórra is gyógyír: Barbara Thompson története
- Utazási tanácsok Parkinson betegeknek
- A Parkinson-kór témakörében leggyakrabban felmerülő kérdések - 2.rész
- A Parkinson-kór témakörében leggyakrabban felmerülő kérdések
- Foszforeszkáló kutyákat klónoztak Dél-Koreában
- Parkinson-kórról, a Parkinson Világnap kapcsán
- A Parkinson-kór világnapja
- A Parkinson-betegség kialakulása
- Elektromos impulzussal a Parkinson-kór ellen
- A Valódi élet, valódi Parkinson-kór felmérés eredményei
- Valódi élet, valódi Parkinson-kór felmérés és a betegséggel élők kezelésének javítását szolgáló javaslatok
- Valódi élet, valódi Parkinson-kór - Bevezetés
- A Parkinson-kór tüneteinek megbízhatóbb és kiszámíthatóbb befolyásolását sürgetik a szakértők
- A Parkinson-kór tünetei és diagnózisa
- A Parkinson-kór előfordulása és kezelése
- Mi a Parkinson-kór?
- A termékenyebb nők ellenállóbbak a Parkinson-kórral szemben
- A termékenyebb nők ellenállóbbak a Parkinson-kórral szemben
Hasonló betegségek
- Kitolódott a gyermekvállalás időpontja
- Az agresszív emlőrák legyőzhető cinkkel
- Diéta alatt is engedélyezett a torta
- A főtt paradicsom segít megállítani a rákos sejteket
- Világítanak a daganatsejtek a folyadékbiopsziától
- Maradandó fejlődési zavarokat okozhat a testi fenyítés
- A mellrák ellen nem véd a szója
- A napfény hiánya is elősegítheti a stroke-ot
- A mozgás a rákból meggyógyultakon is segít
- A zöld tea jót tesz az idősebb szervezetnek