Betegség leírása
A rühösség a rühatka által okozott, kifejezett bőrviszketéssel és a bőrön gombostűfejnyi, a vakarás következtében pontszerű varral fedett göbcsékkel járó fertőző betegség.
A rühatka egy piciny, 0,3-0,4 mm-es ízeltlábú, mely képes a bőr szarurétegében élősködni. Az atka a fertőzött egyénről közvetlen, szoros emberi kontaktussal, ritkábban fertőzött ruhaneművel kerül a bőrre. Az atka ezután befúrja magát a bőr felső rétegébe és itt élősködik, lerakja petéit, melyből újabb egyedek kelnek ki.
A betegség tüneteit nemcsak maga az atka okozza, hanem az állatra, a petékre és az atka székletére adott allergiás reakció.

Betegség tünetei
A betegség legjellemzőbb tünete a test szerte fellépő, kínzó viszketés, melyre jellemző, hogy ágymelegben a legkifejezettebb.
A viszketést apró, 0,5-1 mm-es göbcsék kísérik, melyek tetején a vakarás következtében piciny var keletkezik. Ezek a bőrtünetek jellemzően a „puhább" bőrrel fedett területeken fordulnak elő nagyobb számmal. Ezek pl. a kézujjak-lábujjak köze, a csukló, a hónalj, a has és az emlő bőre.
Gyakran látható tünet a nemi szerveken is.
A vakarás következtében a bőr néha baktériumokkal fertőződik felül, gennyes, pörkkel fedett bőrelváltozásokat okozva.

Típusos tünetek alapján
A kezelés olyan helyi szerekkel történik, melyek az atkát képesek elpusztítani.
Egyik elterjedt szer a benzylbenzoát (Linimentum scabicidum), másik a permethrin, de a magas kéntartalmú kenőcsök is hatékonyak lehetnek.
Súlyos fertőzés esetén egy szájon át adható szer az ivermectin is szóba jön mint kezelési lehetőség. A kezelést gyakran többször is meg kell ismételni.
A betegnek pontosan orvosi előírás szerint kell elvégeznie a helyi kezelést. Azokat a személyeket, akik a beteggel szoros kontaktusban vannak szintén tanácsos lekezelni a visszafertőzés veszélye miatt.
Nem elég az egyént kezelni, a ruhaneműkön, ágyneműkön lévő atkákat is el kell pusztítani, mivel innen is visszafertőződhet a beteg. Ezt a ruhák, ágyneműk kimosásával és átvasalásával, vagy alapos kiszellőztetésével tehetjük meg.
Az atkák rendkívül érzékenyek a hőmérséklet változására, ezért, ha a ruha- és ágyneműket 4 napig szellőztetjük a szabad levegőn, vagy egy éjszakát fagypont körüli hőmérsékleten tartjuk, az állatok elpusztulnak.
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe.
Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Vérnyomáscsökkentő az úszás
- A zeller segít megelőzni a béldaganatokat
- A kávézás emeli a nők ösztrogénszintjét
- Óvintézkedésekkel megelőzhető a pandémiás influenza
- A női hangulatváltozások fő oka az ösztrogén
- Az utazás és napfény megkönnyíti a fogantatást
- A cukorbeteg nőknek halláskárosodással is számolniuk kell
- Egy genetikai teszt előjelzést ad a daganat műtét kimeneteléről
- Agyi aktivitásra lehet következtetni a pupillákból
- Az éjszakai bevizelés oka a székrekedés lehet