Sikeres kampány a mértéktelen sófogyasztás ellen Portugáliában
Három éve Martins betegei mesélték, hogy nem szedik a vérnyomáscsökkentő gyógyszereket, mert látták a televízióban, hogy ez a hatás joghurt fogyasztásával is megoldható. Egy tejüzem reklámot készített, amely azt állította, hogy termékük rendszeres fogyasztása a gasztronómiai élvezettel együtt biztosítja az alacsony vérnyomást is. A doktor a kormány figyelmét is fölhívta arra, hogy ez nem felel meg a valóságnak és a nagyközönség veszélyes félrevezetését jelenti. Portugáliában a magas vérnyomással összefüggő agyi katasztrófák következtében többen halnak meg, mint szívinfarktusban.
A magas vérnyomásnak fontos tényezője a túlzott konyhasófogyasztás. Vizsgálat igazolta, hogy a portugálok naponta átlag 12 gramm sót juttatnak szervezetükbe, jórészt a kenyér és konzervek útján. Ez kétszerese annak, mint amit a táplálkozástudományi ajánlások kívánatosnak tartanak.
Hat európai országban vettek kenyeret és ezek sótartalmát összehasonlították a portugál kenyérével. Az otthoni pékárú 53 százalékkal bizonyult sósabbnak a többi országból származó kenyérnél.
A szívgyógyászok hatalmas médiamozgalmat indítottak a sófogyasztás ellen és bevonták ebbe a politikusokat is. Így fogadtatták el a törvényt, mely kötelezi az ételek sótartalmának közlését, és azt, hogy a tartósított élelmiszerek kilónként 14 gramm sónál többet nem tartalmazhatnak.
A kommunikáció hatékony volt: 2007-ben a portugáloknak csak 29 százaléka ismerte a túlzott sózás egészségügyi hátrányait, most 72 százalékuk tudta, miért fontos csökkenteni a sóbevitelt.
A kutatók szerint fejenként már napi egy grammal kevesebb só bevitele évente 2500 halálesetet előzhet meg a tíz millió lakosú Portugáliában. Ez az összefüggés az Európai Unió más, hasonló lélekszámú országára is igaz lehet.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt a többórás kellemes napsütést inkább csak délkeleten zavarja átmeneti felhősödés. Délután a sok napsütés mellett időnként gomolyfelhők növekednek, de inkább csak a Dunántúlon fordulhat elő rövid zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 10, 15 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 20, 24 fok között alakul. Késő este 12, 17 fok lesz. Pénteken a hidegfronti hatás és az azzal járó tünetek fokozatosan megszűnnek, a frontra érzékenyek is megkönnyebbülnek. Néhány fokkal hűvösebb...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is