Sósvizes inhalálás segít megelőzni a náthát
Három teáskanál só egy liter vízben feloldva: ennyi is elég lehet ahhoz, hogy megvédjük szervezetünket az őszi-téli időszakot megkeserítő betegségek, például a nátha és megfázás, köhögés, torokfájás kórokozóival szemben - olvasható a Die Welt című német lap internetes kiadásában.
Dieter Köhler tüdőspecialista javaslata szerint a felforralt vízben fel kell oldani a sót, majd a felszálló gőzt az orron át mélyen belélegezve naponta egyszer hat percen át inhalálni. Köhler szerint ez a kúra különösen azoknak az orvosi szakzsargonban "high producer"-eknek, azaz magas szinten termelőknek nevezett embereknek ajánlott, akik a beszéd, köhögés vagy tüsszentés során hat órán belül 500 apró cseppecskét lélegeznek ki. Ez nem is lenne olyan szörnyű, ha ezzel nem terjesztenék azokat a kórokozókat, amelyek különösen ősszel keserítik meg az életünket.
Köhler elmondta: ha ezek az emberek csak öt percen át inhalálnak a 0,9 százalékos, izotóniás sóoldattal, a vírusok és baktériumok átadása kereken 72 százalékkal csökken, a hatás pedig több mint hat órán keresztül tart. Hozzátette: a cseppfertőzés megfékezésének könnyen alkalmazható, költségkímélő és nagyon hatásos eszköze ez, ami a fertőzéses megbetegedések terjedését is megakadályozhatja.
Az orvosok arra is figyelmeztetnek, hogy a levegőt párásító berendezések ilyen szempontból károsak, ugyanis a bennük lévő víz jó terepet biztosít a kórokozók kialakulásának. Ezek a cseppecskék a belső térben lévő száraz levegőben könnyebben felkavarodnak és elkeverednek - belélegezve pedig terjesztik a betegségeket.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt a többórás kellemes napsütést inkább csak délkeleten zavarja átmeneti felhősödés. Délután a sok napsütés mellett időnként gomolyfelhők növekednek, de inkább csak a Dunántúlon fordulhat elő rövid zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 10, 15 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 20, 24 fok között alakul. Késő este 12, 17 fok lesz. Pénteken a hidegfronti hatás és az azzal járó tünetek fokozatosan megszűnnek, a frontra érzékenyek is megkönnyebbülnek. Néhány fokkal hűvösebb...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is