Stressz elleni oltás: jó ez nekünk?

Most egy amerikai kutató azt állítja, hogy jó úton van egy olyan génterápiás oltás kifejlesztésében, amely képes lenne a stresszt gyökerestől kiirtani, abban a pillanatban, amikor az agy elkezdi kibocsátani az averziókkal szembeni reagálásainkat szabályozó hormonokat.

Robert Sapolsky, a kaliforniai Stanford egyetem neurológus professzora 30 éve foglalkozik ezzel a témával, próbálja megtalálni a stressz negatív hatásait, akár olyan áron is, hogy „manipulálja" az evolúció egyik legfontosabb neurológiai mechanizmusát. Csakhogy a stressz, miként a stresszelmélet atyja, Selye János megállapította, nem csupán negatív hatású: a „distressz" a sötét oldal, de ott áll vele szemben az „eustressz", amely pozitív hatásával éppen az emberi teljesítmény fokozását segíti elő. A nagy kérdés, hogy a feltételezett oltás - amelyhez Sapolsky szerint még évekig várni kell - képes lesz-e megkülönböztetni a stressz kétféle „lelkét"? A kezelés azt ígéri, hogy egy „koncentrált nyugalmi állapotot" hoz létre, amelytől elfelejtjük a gyomorgörcsöket és más kellemetlen hatásokat. De mi lesz akkor a felgyorsult szívveréssel, az adrenalinnal, a makacs akarattal?

A professzor génterápián alapuló oltáson dolgozik a krónikus stressz leküzdésére. Az elképzelése az, hogy az agyba olyan „neuroprotektív" géneket juttasson be, amely képes szembeszállni az új neuronok termelésére károsan ható stresszel. Sapolsky a herpes simplex vírusnak fejlesztette ki egy módosult változatát, kitörölve belőle a veszélyes géneket, pozitív variánsokkal helyettesítve azokat. Az új neuroprotektív génegyüttesben olyan gének vannak, amely a növekedést segítik, továbbá antioxidánsok és olyan anyagok, amelyek az ösztrogének funkcióját utánozzák. Az egereken végzett kísérletek sikeresnek tűnnek: az oltóanyaggal kezelt egereknél szinte nulla volt a neuronveszteség, míg a stressz alá helyezett állatoknál 40 százalékos.

Sapolsky szerint nem utópia megszabadítani a világot a stressztől. Kérdés azonban, hogy milyen fokon kívánatos kiölni a stresszt az emberben? Ha a természet belénk ültette, nem lett volna tisztában annak kockázataival? És hol a határ egy krónikus stresszben szenvedő és egy rendkívül érzékeny ember között?

Az amerikai professzor kutatásáról egy híres-hírhedt könyv (és film) jut eszembe: Anthony Burgess (és Stanley Kubrick) Mechanikus narancsa. Ebben a „hipererőszakos" fiatalembert úgy akarják visszaadni a társadalomnak, hogy vegyi és pszichológiai úton kiölik belőle az erőszakot. Az elvonókúra olyan sikeres lesz, hogy a legkisebb erőszakos gondolattól is rosszul lesz, és védtelenné válik az erőszakos külvilággal szemben...