Stresszt okozhat a mobil- és internet- elvonás
2009. 10. 27. 15:00:00

Egyre több a mobiltelefon- és internetfüggő egy brit felmérés szerint - írta a Daily Telegraph. A felmérés szerint a megkérdezettek 36 százaléka szorongást érez, ha valami miatt nem fér hozzá ezekhez a médiumokhoz, ezzel szemben 29 százalék úgy érzi, hogy e kommunikációs hiány felszabadító érzéssel tölti el.
James Brook pszichológus szerint ez azzal magyarázható, hogy az emberek úgy érzik: a modern világban senkire sem várnak, és ha éppen el vannak vágva tőle technikai hiány mellett, lemaradnak. Kialakul bennük az a félelem, hogy éppen akkor kapnak egy fontos hívást, vagy egy olyan e-mailt, amely meghatározhatja az életüket, és ez negatívan hat fizikai állapotukra és lelki békéjükre egyaránt.
A felmérés szerint Nagy-Britanniában leginkább a háztartásbeli nők ragaszkodnak minden körülmények között az internethez, ezen belül is a fiatal anyák, akiknek helyhez kötöttségük miatt ez az egyetlen kapcsolatuk a külvilággal.
E témához szólt hozzá ugyancsak a Telegraphban Károly wales-i herceg, aki felhívta a figyelmet arra, hogy milyen hátrányban vannak azok a vidéki területek és ott élő gazdálkodók, akik nem férnek hozzá az internethez és ezáltal számtalan, őket közvetlenül érintő lehetőségről nem is értesülnek. Nem beszélve azokról a fiatalokról, akiket nem lehet visszatartani a falusi élettel, ha nem tudnak csatlakozni a modern kommunikációhoz. A herceg ezeket az övezeteket „széles sávú sivatagoknak" nevezte. Károly „falusi akcióterve" többek között a kis brit falvak „behálózását" is célozza.
Mindenesetre e sorok írója azok közé tartozik, aki néha egészen jól elvan mind mobil, mind internet nélkül, és valóban felszabadító érzés számára, ha időnként „médiatávolba" tudja magát helyezni. És úgy van vele, hogy ha valami valóban fontos üzenet vagy hívás vár rá, akkor az máskor is meg fogja találni...

Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt a többórás kellemes napsütést inkább csak délkeleten zavarja átmeneti felhősödés. Délután a sok napsütés mellett időnként gomolyfelhők növekednek, de inkább csak a Dunántúlon fordulhat elő rövid zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 10, 15 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 20, 24 fok között alakul. Késő este 12, 17 fok lesz. Pénteken a hidegfronti hatás és az azzal járó tünetek fokozatosan megszűnnek, a frontra érzékenyek is megkönnyebbülnek. Néhány fokkal hűvösebb...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is