Sugárzás és daganatok 2. rész
A környezetünkben előforduló sugárzásoknak két fő csoportját különböztetjük meg: az egyik típusról, az ionizáló sugárzásokról korábbi cikkünkben már foglalkoztunk, a sugárzások másik nagy csoportját a nem ionizáló sugárzások jelentik.
A nem ionizáló sugárzás különböző fajtáival mindennapi éltünk során gyakran találkozunk: ide sorolható az ultraibolya, azaz az UV sugárzás, a látható fény, az elektromágneses, az infravörös sugárzás, a mikrohullám valamint a rádióhullámok. Ilyen sugarakat bocsátanak ki az elektromos berendezések és a manapság gyakran használatos mobiltelefonok.
Szakemberek vizsgálták (és vizsgálják) azt, hogy a különböző típusú sugárzásoknak van-e bármilyen hatása a daganatok kialakulására és általában az egészségre.
Az eddigi vizsgálatok szerint a felsorolt nem ionizáló sugárzások közül egyedül az UV sugárzásról állapították meg, hogy rákkeltő hatása van. Ezzel részletesen egy másik cikkünkben foglalkozunk.
Az elektromágneses sugárzást a tv-készülékek, a monitorok, nagyfeszültségű vezetékek bocsátanak ki. Az előbbi kettő által kibocsátott sugárzás alacsony frekvenciájú. Ezzel kapcsolatban felvetették, hogy esetlegesen rákkeltő hatású lehet. Az eddigi vizsgálatok szerint azonban sem ezekről az alacsony frekvenciájú elektromos sugárzásokról, sem a nagyfeszültségű távvezetékekről nem bizonyosodott be, hogy fokoznák a daganatok kialakulásának veszélyét, de természetesen az ezzel kapcsolatos kutatások még nem álltak le.
A nem ionizáló sugárzások másik csoportját a mikrohullámok jelentik. Használatuk a mindennapi életben nagyon elterjedt, hiszen a mikrohullámú sütő ma már a legtöbb háztartásban megtalálható. A mikrohullámú energiát sok anyag elnyeli, ami felmelegedést okoz, anélkül, hogy az étel sugárzóvá válna. A mikrohullámmal végzett kutatások eredményei szerint a mikrosütők rendeltetésszerű használata nem jelent veszélyt az egészségre. Természetesen nagyon fontos, hogy betartsuk a gyártók által javasolt használatot: csak olyan edényeket tegyünk be, amelyek nem olvadnak meg a mikrohullámoktól, hiszen ezekből különböző vegyi anyagok kerülhetnek be a szervezetünkbe, amelyek károsíthatják egészségünket.
A mindennapokban gyakran használt mobiltelefonok is bocsátanak ki kis mennyiségben alacsony frekvenciájú elektromágneses sugárzást. Felmerült annak a gyanúja, hogy ez a típusú sugárzás hatással lehet az agydaganatok kialakulására. Ezzel kapcsolatban számos kutatás folyt és folyik, eddig azonban nem tudtak kimutatni kapcsolatot mobiltelefon és a rákos megbetegedések előfordulása között.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg nyugaton továbbra is zömmel borús marad az idő. A nyugati határszélen gyenge havazás előfordulhat. Délután északkelet felől tovább csökken a felhőzet, az ország északkeleti harmadán már alig zavarja felhő a napsütést. Nyugaton, délnyugaton ugyanakkor borongós marad az idő, a nyugati határszélen eleinte kisebb havazás még előfordulhat. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban -21, -11 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -10,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Sugárzás és daganatok 1. rész
- Gyakoribbak a bőrdaganatok a Parkinson-kórban szenvedőknél
- Egerek agydaganatába jutattak gyógyszert tajvani tudósok
- Eredménytelen a mobil és az agydaganat közti összefüggést vizsgáló tanulmány
- Tévhitek a daganatokról
- Egyre több a HPV-fertőzés miatti daganat
- Rosszindulatú daganatos megbetegedések - A kezelés
- Rosszindulatú daganatos megbetegedések - A szembesülés
- Rosszindulatú daganatos megbetegedések - Ha a gyermek a beteg
- A könnyű bor segít a daganatos betegségek megelőzésében
- Agydaganat és mobiltelefon
- Hogyan alakul ki a daganat? - Sejtépségen múló egészség - 1.rész
- Daganatos betegség és munka?
- Az új markerrel előrelátható, hogy hat-e az agydaganatra a kemoterápia
- Pirosban a nőkért mozgalom
- Mesejáték készül daganatos gyermekek történeteiből
- Elpusztítja a daganatos őssejteket az új vegyület
- Óriásdaganatot távolítottak el egy német férfiből
- Magyar-török együttműködés a daganatos fiatalokért
- Hét gén segít előre jelezni az agydaganat kimenetelét
- Sok nőt szükségtelenül kezelnek melldaganattal
- Otthoni kedvenceink daganatos betegségeinek gyógyítása
- A rekordméretű csontdaganattal kezelt nő állapota stabil
- Az eddigi legnagyobb csontdaganatot operálták le egy szaúdi nőről
- Ingyenes betegtájékoztató kiadvány a daganatos betegségekről
- Rosszindulatú daganatok ellen nem véd a fokhagyma
- Őssejtterápia után agydaganat
- Csodás módon eltűnt melldaganatok?
- Maradandó fejlődési zavarokat okozhat a testi fenyítés
- A mellrák ellen nem véd a szója
- A napfény hiánya is elősegítheti a stroke-ot
- A mozgás a rákból meggyógyultakon is segít
- A zöld tea jót tesz az idősebb szervezetnek
- A diabétesz növeli a születési rendellenességek kockázatát
- A szájrák kockázatát növelheti a bor
- Vérnyomáscsökkentő a lila burgonya
- Az antipszichotikumok negatív hatással vannak az anyagcserére
- Fertőzésként terjed a testben az Alzheimer-kór