Súlyos érbetegek sem szedik pontosan a gyógyszereket
Érműtét után gyógyszerek állandó szedésére szoruló betegek sem folytatják megbízhatóan az állapotuk romlását gátló kezelést. Holland kutatók vizsgálatának elszomorító eredményeit az Amerikai Szív Szövetség kongresszusán ismertették.
Ha az érszűkületet okozó folyamatot gyógyszeresen nem sikerül rendezni, az alsó végtag amputációjára is sor kerülhet, különösen akkor, ha az egyik leggyakoribb érkárosító tényezőt, a dohányzást a beteg nem tudja abbahagyni. A korszerű gyógyszeres kezelés lényegesen javíthat a helyzeten, de csak akkor, ha a tablettákat a javasolt adagban és időben beveszik.
Don Poldermans holland kutató és munkatársai arra voltak kíváncsiak, hogy az érszűkület miatti műtétek után a betegek mennyire tartják magukat a kezelőorvosuk által javasolt gyógyszerek pontos bevételéhez. A munkacsoport 11, Hollandia területén lévő kórház betegeinek adatait gyűjtötte össze öt év gondos munkája során.
Félezernél több érbeteg sorsát követték úgy, hogy a műtét után három évvel a vizsgálat résztvevőinek gyógyszerszedését, életmódi szokásait részletes kérdőívvel igyekeztek tisztázni. A betegek szedte gyógyszerek összetételét, adagját összehasonlították azzal az optimális kezeléssel, amelyet a nemzetközi gyógyítás irányelvei az adott helyzetben, nagy vizsgálatok eredményei alapján ajánlanak.
Az irányelvek szerint ezeknek az embereknek olyan, kombinált gyógyszerszedésre lett volna szüksége, amelyben megtalálható a vér fokozott alvadékonyságának gátlására szolgáló aszpirin kis adagja, a "rossz" koleszterin szintjének csökkentésére szolgáló sztatintabletta, illetve a gyakran, egyidejűleg jelen lévő koszorúér-betegség megfelelő gyógyszerelése.
Az adatok arra utaltak, hogy az operáció után a súlyos érbetegeknek csupán a fele szedte kihagyás nélkül a doktorok által javasolt készítményeket. Az is jól látszott, hogy a dohányzást abbahagyó, de a gyógyszerszedés szabályait pontosan betartó érbetegek jobban javultak, mint azok a sorstársaik, akik csak több-kevesebb rendszerességgel vették be tablettáikat.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt a többórás kellemes napsütést inkább csak délkeleten zavarja átmeneti felhősödés. Délután a sok napsütés mellett időnként gomolyfelhők növekednek, de inkább csak a Dunántúlon fordulhat elő rövid zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 10, 15 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 20, 24 fok között alakul. Késő este 12, 17 fok lesz. Pénteken a hidegfronti hatás és az azzal járó tünetek fokozatosan megszűnnek, a frontra érzékenyek is megkönnyebbülnek. Néhány fokkal hűvösebb...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is