Személyre szabott kezelés kell a magas vérnyomásra
Magas vérnyomás esetén nem a betegséget, a beteget kell kezelni - mondta Páll Dénes egyetemi docens szombaton Debrecenben, A hipertónia személyre szabott kezelése címmel rendezett szakmai továbbképző tanácskozás szünetében az MTI-nek.
A debreceni orvoscentrum 1. számú belklinikája regionális hipertónia központjának vezetője kifejtette: az elmúlt 4-5 évben Magyarországon 30-ról 40 százalékra növekedett a jól kezelt magas vérnyomású betegek aránya.
Ebben - mint fogalmazott - nagy szerepe van a Magyar Hypertonia Társaság megelőző-felvilágosító munkájának. A mostani debreceni konferencián is több mint ezer családorvos, belgyógyász, gyógyszerész vesz részt a személyre szabott vérnyomáskezelés legújabb eredményeiről.
Páll Dénes tájékoztatása szerint a felnőtt lakosság 30-35 százaléka, tehát minden harmadik felnőtt magas vérnyomásban szenved, s az újabb adatok szerint ez a gyakoriság tovább nő.
Ezért is fontos a felvilágosítás, az időben megkezdett, egyénre szabott kezelés - tette hozzá.
Elmondta azt is, hogy ma Magyarországon ugyanazokat a kezeléseket kapják a betegek, mint bármely más európai országban, s az új gyógyszerek is reális, elérhető áron állnak rendelkezésre.
A debreceni regionális hipertónia centrum - amely európai kiválósági központ - vezetője megjegyezte: a tartósan 140/90 higanymilliméter fölötti érték jelent magas vérnyomás betegséget, de a legújabb ajánlások értelmében egyre szélesebb betegcsoportoknál a 13.080 higanymilliméter az elérendő érték.
Ezek közé sorolta az egyetemi docens a cukor- és a vesebetegeket, illetve a szív- és érrendszeri betegségben szenvedőket.
Számukra elengedhetetlen a személyre szabott vérnyomáskezelés - mondta Páll Dénes a debreceni hipertóniakonferencián.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt a többórás kellemes napsütést inkább csak délkeleten zavarja átmeneti felhősödés. Délután a sok napsütés mellett időnként gomolyfelhők növekednek, de inkább csak a Dunántúlon fordulhat elő rövid zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 10, 15 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 20, 24 fok között alakul. Késő este 12, 17 fok lesz. Pénteken a hidegfronti hatás és az azzal járó tünetek fokozatosan megszűnnek, a frontra érzékenyek is megkönnyebbülnek. Néhány fokkal hűvösebb...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- A magas vérnyomás idősebb korban növeli a szívelégtelenség kockázatát
- Kínában sokan halnak meg a magas vérnyomás miatt
- Csapatban a magas vérnyomás kezelésére
- Új ok a magas vérnyomásra
- Egyszerűbb megoldás a magas vérnyomásra az új tabletta
- Magas vérnyomás mellé társul a memóriprobléma
- Az aszpirin a magas vérnyomást is csökkenti
- Magas vérnyomást okoz a sok TV nézés a gyerekeknél
- Egy vírus lehet a felelős a magas vérnyomásért
- A magas vérnyomás világnapja
- A magas vérnyomás örökölhető
- Tévhit, hogy a magas vérnyomás fejfájással jár
- A D-vitamin hiány is okozhat magas vérnyomást
Hasonló betegségek
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is