Szemérmetlen a szemérem?
A szexuális egészséggel foglalkozó nemzetközi kutatások egybehangzó eredményei szerint azok a nők, akik elégedettek és pozitívan gondolkoznak nemi szervükről, szabadabb és gazdagabb nemi életet élnek.
A kulturális- és társadalmi gátak hatására a szeméremről kialakuló torz megítélés, magyarán, hogy egyes nők szerint a nemi szerv ronda, sőt visszataszító, súlyos szexuális frusztrációvá válhat. Az International Journal of Sexual Health magazin szakértői azt állítják,
hogy azok a nők, akik elégedettek, sőt büszkék a testükre, beleértve annak intim részeit, jelentősen több orgazmust élnek át, valamint, nem utolsó sorban, gyakrabban eljárnak nőgyógyászhoz is, szűrővizsgálatra. A lélektan ugyan régóta foglalkozik a kérdéssel, könyvtárnyi jó tanulmány és fontos beszámoló ás a téma mélyére, szokásaink, civilizációnk mégis gyakran fojtja el, tartja bűnösnek, tisztátalannak, szemérmetlennek és rejtegetni valónak a nemi szervekről való gondolkozást, párbeszédet, sajnos még ma is. A most közzétett felmérésben nőket és férfiakat is kifaggattak hálószoba-titkaikról, véleményükről és talán nem meglepő, hogy a férfiak elfogadóbban, pozitívabban ítélték meg a gyengébbik nem intim szervét, annak illatát vonzóbbnak, tapintását kívánatosabbnak, formáját szebbnek találva, mint a nők maguk, a sajátjukat. Vajon létezik-e egyáltalán ronda női nemi szerv? Akár igen, akár nem, a férfiak ítélete szerint ennek a kérdésnek sokkal kisebb súlya van, mint ahogy azt sok nő gondolná. Vajon létezik-e ronda fül, visszataszító száj, gusztustalan orr? Ha léteznek is ilyenek, rendkívül ritkán. Ugyanolyan kevés a csúf ember, mint a gyönyörű. Az emberiség tömegeinek túlnyomó százaléka, a külcsínyt tekintve tökéletesen átlagos, és mint ilyen vonzó, kellemes és szép. Az emberi kapcsolatok hétköznapjaiban a belbecs sokkal nagyobb hangsúllyal kerül mind a férfiak, mind a nők látóterébe, így szexuális vágyaikba is. Akinek szeretjük a lelkét, annak tetszik a teste is. Lehet egy nő bármilyen gyönyörű is, ha a férfi nem kívánja a lelkét, a szexuális érdeklődés rövid távú lesz. És fordítva, az átlagosan vonzó nőt a férje még gyakran az aranylakodalom után is a világ legkívánatosabb asszonyának látja, amennyiben lelki társának tekinti. A fenti kutatás szakértői a szülői felelősségre is fényt derítettek. Sok múlik ugyanis azon, hogy az apák és anyák lánygyermeküket felvilágosítják-e, nevén nevezve a dolgokat. A női énkép kialakulásában döntő a korai időszak. Ha a szülők túlzó szemérmességgel beszélnek kislányuk nemi szervéről, a kislány úgy találja majd, hogy arról csak túlzó szemérmességgel szabad és lehet beszélni. Ha szülőként megtanítjuk a helyes szakkifejezéseket, úgymint vagina, csikló, hüvely stb, és ezeket „szemérmetlenül" használjuk is előttük, akkor a gyerek semmi szégyellni valót, bűnöset és kellemetlent nem talál majd saját testén, még akkor sem, ha bölcsen hozzátesszük, hogy természetesen az intim testrész attól még intim marad, fűnek-fának azt nem mutogatjuk, hanem majd csak annak, akibe felnőttként beleszeretünk és örömmel engedünk közel magunkhoz.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban csütörtök délelőtt észak felől egy gyenge hidegfront hatására megnövekszik a felhőzet, és az északi határszélen elszórtan hószállingózás fordulhat elő. Délután erősen felhős lesz az ég az ország felett, a Dunántúlon többfelé, a középső és északi megyékben csak szórványosan fordul elő hószállignózás, gyenge havazás. A szél mérsékelt északnyugati lesz. Hajnalban -25, -15 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -9, -4 fok között alakul. Késő este -15, -10 fok lesz. Csütörtökön egy gyenge hidegfront éri el a Kárpát-medencét....
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
elégedettség
ez pontosan így van ;)
# 160 | 2010-02-17 13:39:05
Keresés
Cikkek a témában
- Szexuális bulimia
- Szexi valkűrök mosógép-reklámja
- A párkapcsolatban élő nők híznak?!
- A munkamegosztás a hosszú párkapcsolat titka
- Ha a szúnyogok kevesebbet szexelnének, csökkenne a malária terjedése
- Tabutéma a szex, terjednek a fertőzések
- A „tangóhatás” befolyással van a stressz- és szexhormonokra
- Közel 3 millió közvetett szexpartnere van életében egy átlag britnek
- Genetikai okai vannak a tinédzserszexnek
- Szexbotrány a Grace Klinika háza táján
- Ne legyen a szex mumus!
- Fogadjuk el saját szexualitásunkat!
- Munka után nincs erejük szexelni a briteknek
- Szex helyett
- Hatalom és szex
- Bajok az ágyban - 1. rész
- Szereposztás
- Kik a szexuálisan boldog emberek?
- Szexakadémia – közszemlére tett tapasztalatok
- Miért előnyös a szex?
- Szex nélküli élet
- Az igazi férfinak önbecsülése van és stabilitást keres
- Szerelmi pirula a láthatáron?
- Vérnyomáscsökkentő a lila burgonya
- Az antipszichotikumok negatív hatással vannak az anyagcserére
- Fertőzésként terjed a testben az Alzheimer-kór
- A testsúly és az agy méretének összefüggése
- Fiatalon egészségtelen a válás
- Törékenyebb a csont egyes gyomorégés elleni szerektől
- Az aszpirin és a warfarin is hatékony a szívbetegeknél
- A túl sok fém mérgező is lehet
- Nő a rák kockázata a csípőpótlásos betegek körében
- A stroke utáni vérszegénység halálhoz is vezethet