Szent Johanna és David Beckham
A nők szerepének, megítélésének, társadalomban elfoglalt helyüknek változásával együtt a férfiak identitása is jelentősen átalakult.
Milyenek a mai nők a valóságban? Sokfélék és sokrétűek, modernek éppúgy, mint konzervatívak. Van választásuk, eldönthetik, hogy karriert építenek, vagy a családnak szentelik életüket. A fiatalabb korosztálynak az egyik legfontosabb momentuma, hogy nem engedi elvenni a szabadságát. A XXI. század nője tehát független, önálló, aki tudja, mit akar, sőt el is éri, amit akar. Nem izgatja a főzés, mosás, takarítás, sem a „jól kell férjhez menni" téma, inkább műveli magát, törődik a testével-lelkével, fontos számára a karrier, és érdeklődve figyeli a közéleti eseményeket is. A mai nő mondhatni férfiasan helytáll az élet minden területén.
A hagyományos férfi korszaka éppúgy hanyatlásnak indult, mint a hagyományos nőé. A modern nő létrehozta a modern férfit. A férfiak új stílusra tettek szert, alkalmazkodtak az új kihívásokhoz. Az öntudatos nő ugyanis nem szolgálja ki, nem kényezteti a férfit, hanem egyenrangú partnerre vágyik. Elvárja, hogy a férfi elbeszélgessen vele, érzelmileg is ki tudja fejezni magát, megbeszéljék, és közösen oldják meg a problémás kérdéseket. Ma már idejétmúlt az elvárás, hogy a férfi legyen erős, kemény, harsány, agresszív, határozott. A nő, pedig gyenge, csöndes, szerény, bizonytalan, elomló és határozatlan.
Szinte szükségszerű tehát, hogy a 90-es években megjelent a porondon az új férfiideál, nevén nevezve, a metroszexuális férfi. A fogalmat 1994-ben találta ki Mark Simpson angol újságíró, publicista, és lényegét az alábbiakban határozta meg: metroszexuális az a nagyvárosi férfi, akinek erősen fejlett esztétikai érzéke van, sok pénzt és időt tölt szépítkezésére, öltözködésre, az életstílusának tudatos alakítására, továbbá vállalja azt, hogy a férfiak is lehetnek érzékenyek, romantikusak, "széplelkek". És bár úgy tűnik meleg, mégis heteroszexuális. Az ilyen pasik szoláriumba járnak, festik, melírozzák a hajukat, ékszereket viselnek, szőrtelenítenek, alapozót használnak, és sokat járnak vásárolni. Egyszóval, nagy-nagy gondot fordítanak a külsejükre. Ők azok, akik mielőtt kilépnének az utcára, órákig készülődnek, nézegetik magukat a tükörben, forgolódnak, és nem nyugszanak addig, amíg nem érzik azt, hogy tökéletes a toalett. Megkockáztatom, hogy egy metroszexuális férfi több bőrönddel indul vakációzni, mint nő társai...
A metroszexuális férfi jött, látott és győzött, ugyanis az Egyesült Államokban a 2003-as esztendőt a metroszexuálisok évének nyilvánították. Természetesen a média és a piac is nagymértékben hozzájárult a metroszexuális férfiak sikeréhez. Hiszen a férfiaknak kínált szépítőszerek megsokasodtak a piacon, már minden olyan terméket meg lehetett találni férfi változatban, ami a nők számára elérhető, a bőrradírtól a naptejig. Jean-Paul Gaultier elsőként dobott piacra olyan dekorkozmetikumokat, amelyeket kifejezetten férfiaknak készített.
Mark Simpson egy évtizeddel később bevallotta, hogy a metroszexualitás nem létezne média nélkül. David Beckham, Brad Pitt vagy Tom Cruise által megszemélyesített férfitípust-ideált egyre többen követik. A fogalom megalkotója szerint az újszerű életstílus elterjedésével a média létrehozta az überszexuális férfit, de valójában ez is mertoszexuális, csak szebb csomagolásban. (Az überszexuális férfi már túllép a metroszexualitáson, rafinált, ám olyan egyéni stílusa van, amihez nem szükséges a divatkövetés. Hozzá nem tapad annyira az önimádat és a végletes fogyasztói magatartás. Ő a hagyományos férfiképhez kapcsolódó értékeket képviseli: a nőiességgel járó dolgok elutasítása, visszafogott érzelmek, teljesítmény-orientáltság, intellektus, erő, agresszivitás, érzelmek nélküli erotika. )
A metroszexuális ellentéteként jelent meg a retroszexuális férfi, aki visszautasítja azt, hogy különösebb figyelmet fordítson a megjelenésére, illetve a divatkövetésre, aki soha nem festené a haját, sőt még a hajfixálótól is kirázza a hideg. A szoláriumra, pedig azt hiszi, hogy egy egzotikus koktél. Az előbb felsorolt jellemzők alapján viszont ne gondoljuk, hogy ez a típusú férfi az ápolatlan kategóriába sorolható!
A mai nőnek és férfinak végül is van választási lehetősége. Dönthetnek saját sorsuk felől, melyik ideálnak, irányzatnak a csapatához kívánnak csatlakozni. Egy nő építheti karrierjét, és pelenkázhat is egyszerre. Hogyan? A férfi segítségével. A nők belekóstolnak a férfias dolgokba, a férfiak pedig a nőiesekbe. S lassan megérkezünk a régóta áhított igazi egyenrangúsághoz. Az egyenrangúság nem azt jelenti, hogy egyformák leszünk, hanem, hogy egyensúlyt teremtünk férfi és nő között. Nem az ellentétekre helyezzük a hangsúlyt, hanem a hasonlóságra. Hiszen mit sem érne a nők világa férfiak nélkül, és a férfiak világa nők nélkül.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg nyugaton továbbra is zömmel borús marad az idő. A nyugati határszélen gyenge havazás előfordulhat. Délután északkelet felől tovább csökken a felhőzet, az ország északkeleti harmadán már alig zavarja felhő a napsütést. Nyugaton, délnyugaton ugyanakkor borongós marad az idő, a nyugati határszélen eleinte kisebb havazás még előfordulhat. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban -21, -11 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -10,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- „Szerelem és kapcsolatok” minisztere Washingtonban
- A féltékenység lélektana
- A britek szerint mítosz a G-pont
- Egy HIV férfi szándékosan fertőzte meg feleségét
- A síkosítók dicsérete
- Tabutéma a szex, terjednek a fertőzések
- A „tangóhatás” befolyással van a stressz- és szexhormonokra
- Cupido modern nyila
- Szex helyett
- Hatalom és szex
- Maradandó fejlődési zavarokat okozhat a testi fenyítés
- A mellrák ellen nem véd a szója
- A napfény hiánya is elősegítheti a stroke-ot
- A mozgás a rákból meggyógyultakon is segít
- A zöld tea jót tesz az idősebb szervezetnek
- A diabétesz növeli a születési rendellenességek kockázatát
- A szájrák kockázatát növelheti a bor
- Vérnyomáscsökkentő a lila burgonya
- Az antipszichotikumok negatív hatással vannak az anyagcserére
- Fertőzésként terjed a testben az Alzheimer-kór