„Szerelem és kapcsolatok” minisztere Washingtonban

Az amerikai főváros idegenforgalmi hivatala a 81 éves, világszerte ismert szexológusnőt, Dr. Ruth Westheimert szerződtette "a szerelem és a kapcsolatok minisztereként", hogy segítsen februárban Washingtont a romantikus találkozások kedvelt célpontjává tenni.
Az idős hölgy úttörő szerepet játszott a nemi élettel kapcsolatos médiatanácsadásban, igen nagy hozzáértésről tanúskodó adásait a világ számos televíziója veszi át ma is.
Washington vezető helyen szerepel ugyan a kultúra terén az amerikaiak és a külföldiek szemében, évente 16 millió látogatója van, köztük másfél millió külföldi - viszont az Amerika kedvenc városairól szóló éves felmérésben vizsgált 30 város közül "romantikus kirándulási célpontként" csak a 29-ik helyre került.
Dr. Ruthnak az lesz a feladata, hogy dolgozzon ki "szerelmi stimulációs programot" február mind a 28 napjára, különös tekintettel a 14-i
Valentin-napra, a szerelmesek ünnepére. A program keretében kedvezményeket, esetenként ingyenes szolgáltatásokat nyújtanak majd a pároknak a vendéglőkben, a különböző látogatásoknál és eseményeknél.
A szexológus hölgy már a program bejelentésekor tanúbizonyságot tett népszerűsítő képességeiről: "Stimuláció, micsoda mesébe illő szó: rögtön izgalmat kelt!" - mondta teljes, 140 centis magasságában kihúzva magát.
Dr. Ruth - eredeti nevén Karola Ruth Siegel - 1928-ban született Németországban, túlélte a náci koncentrációs táborokat, szülei azonban nem. A párizsi Sorbonne-on végzett pszichológiai szakon, majd az Egyesült Államokban olyan vezető egyetemek professzora lett, mint a Yale és a Princeton.
A washingtoni szerelemhónap sztárjaként a város által külön e célra létrehozott www.datenightsdc.org portálon a szexológusnő február 1-től 28-ig válaszol majd a téma iránt érdeklődő fővárosiak és külföldiek kérdéseire.
"Sétáljatok a vízpartra, fogjátok kézen egymást, és én biztosítalak benneteket arról, hogy eljuttok a hetedik mennyországba" - mondta jellegzetes európai kiejtésével az energikus New York-i szexológusnő, felidézve egy romantikus washingtoni sétáját.
"Még ha netán egyedül vagytok is, csináljatok valamit Valentin napján. Menjetek múzeumba, mindig fogtok találkozni valakivel, aki legalább nem a tévét bámulja" - fűzte hozzá.
A szerelmeseknek szóló februári kampány keretében mintegy ötven rendezvényre kerül sor Washingtonban, kiállítások, hangversenyek, gasztronómiai események szerepelnek a múzeumok, szállodák és kereskedők - no meg persze a Dr. Ruth Westheimer - részvételével megszervezett programon.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg nyugaton továbbra is zömmel borús marad az idő. A nyugati határszélen gyenge havazás előfordulhat. Délután északkelet felől tovább csökken a felhőzet, az ország északkeleti harmadán már alig zavarja felhő a napsütést. Nyugaton, délnyugaton ugyanakkor borongós marad az idő, a nyugati határszélen eleinte kisebb havazás még előfordulhat. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban -21, -11 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -10,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Kitolódott a gyermekvállalás időpontja
- Az agresszív emlőrák legyőzhető cinkkel
- Diéta alatt is engedélyezett a torta
- A főtt paradicsom segít megállítani a rákos sejteket
- Világítanak a daganatsejtek a folyadékbiopsziától
- Maradandó fejlődési zavarokat okozhat a testi fenyítés
- A mellrák ellen nem véd a szója
- A napfény hiánya is elősegítheti a stroke-ot
- A mozgás a rákból meggyógyultakon is segít
- A zöld tea jót tesz az idősebb szervezetnek