Szétkapcsolva

Szétkapcsolva (Disconnected): az amerikai Minnesota állambeli Carleton főiskola nyolc diákja, Melody Gilbert független művész és tanár vezetésével három hétig tartó kísérletéből született meg a dokumentumfilm, amely 2009 nyara óta számos fesztiválon aratott sikert.
A nyolcak közül hárman vállalták, hogy három hétre lemondanak az internetről, a számítógépről, a mobiltelefonról. Öt társuk pedig lépésről lépésre filmezte új életüket. A filmmel az volt a céljuk, hogy bemutassák, másképpen is lehet élni, nemcsak az új technológiákhoz kötve.
A filmből provokatív kaland lett, az önbírálattal teli „detoxikálási folyamat" egy egész nemzedéket mesél el. Egy generációét, amely elfelejtette a papír és a toll létezését, sőt, a normál telefonét és a kaputelefonét is. Komoly kihívás volt ez a három hét. A film mutatja, hogy egyikük valóságos traumát szenved el, nagyon nehezen válik meg számítógépétől, lepecsételi és fájó szível elrejti a szekrény tetején. A későbbiek az írógéppel ügyetlenkednek, könyvtárban tétováznak idegenekként. Aztán belejönnek az új életbe, sétálnak, olvasnak, barátokkal találkoznak, vagyis újra kapcsolatba kerülnek a valósággal.
Mindez azonban csak intermezzo. „Nincs visszatérés, a számítógép társadalmunkban megy előre, mint az úthenger. Egy ideig lehet ellenállni, kívül maradni, de végülis minden halad tovább - veled vagy nélküled" - fogalmazza meg egyikük.
Kiiktatni a modern technológiát természetesen nem lehet, csak használatának mértékével kell vigyázni. Az amerikai fiatalok, a 18-29 évesek sokat számítógépeznek, interneteznek, és közöttük, sajnos nő a függők száma, azoké, akiknek a túlzott használat miatt tönkrement az életük.
Tizenöt napi „detoxikálásért", amelybe beletartozik a számítógép, az internet és a videójátékok használatának mérséklése, az első amerikai rehabilitációs központ 14 ezer dollárt kér. A páciensek zöme az egészen fiatalok közül kerül ki. Az első fiatal a Restart-módszer segítségével napi 16 órás komputerfüggőségből gyógyult ki. Most már dolgozik és keresetéből akar újra beiratkozni a főiskolára. A számítógépet pedig csak napi 90 percben használja.

Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban vasárnap délelőtt a Dunától keletre még sokfelé fordul elő, havazás, hószállingózás, de a nyugati megyékben már felszakadozik a felhőzet. Délután felszakadozik a felhőzet az ország felett, csak a keleti megyékben fordulnak elő szórványosan futó hózáporok. A szél élénk északi lesz. Hajnalban -16, -11 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -12, -7 fok között alakul. Késő este -15, -10 fok lesz. Vasárnap kettősfronti hatásra lehet számítani. A frontérzékenyeknél rossz közérzet, görcsös panaszok, fejfájás jelentkezhet....
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Vérnyomáscsökkentő az úszás
- A zeller segít megelőzni a béldaganatokat
- A kávézás emeli a nők ösztrogénszintjét
- Óvintézkedésekkel megelőzhető a pandémiás influenza
- A női hangulatváltozások fő oka az ösztrogén
- Az utazás és napfény megkönnyíti a fogantatást
- A cukorbeteg nőknek halláskárosodással is számolniuk kell
- Egy genetikai teszt előjelzést ad a daganat műtét kimeneteléről
- Agyi aktivitásra lehet következtetni a pupillákból
- Az éjszakai bevizelés oka a székrekedés lehet