Szigorodik az egészségügyi alkalmassági vizsgálat szeptembertől
Sokan nem tudják majd időben meghosszabbítani a jogosítványukat, sőt el is veszíthetik azt, miután augusztus elsejétől szigorodik a vezetői engedélyekhez előírt egészségügyi alkalmassági vizsgálat. A Magyar Nemzet információi szerint a Nemzeti Erőforrás Minisztérium fontolgatja, hogy felfüggeszti a rendelet hatálybalépését.
A napilap pénteki száma ismerteti, hogy augusztus elsejétől szigorodik a jogosítvány megszerzéséhez, illetve meghosszabbításához szükséges egészségügyi alkalmassági vizsgálat egy tavaszi jogszabály következtében. Az új rendelet alapján a cukorbetegeknek, az infarktuson átesetteknek és bizonyos egyéb szívbetegségben szenvedőknek, az alkoholistáknak, illetve a volt alkoholistáknak, a pszichiátriai betegeknek, vagy a mozgásszervi károsodásban szenvedőknek nem elegendő a háziorvosi vizsgálat, nekik friss szakorvosi véleményt is mellékelniük kell az igényléshez, és akkor is legfeljebb öt évre hosszabbítható meg a jogosítvány (bizonyos betegségcsoportoknál, például az epilepsziásoknál csak egy évre).
Ha valaki nem kezdi el időben az ügyintézést, akár egy-két hónapra is jogosítvány nélkül maradhat, egyes szakrendelésekre ugyanis ma négy-nyolc hét az előjegyzési idő - írja a Magyar Nemzet.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg nyugaton továbbra is zömmel borús marad az idő. A nyugati határszélen gyenge havazás előfordulhat. Délután északkelet felől tovább csökken a felhőzet, az ország északkeleti harmadán már alig zavarja felhő a napsütést. Nyugaton, délnyugaton ugyanakkor borongós marad az idő, a nyugati határszélen eleinte kisebb havazás még előfordulhat. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban -21, -11 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -10,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Kitolódott a gyermekvállalás időpontja
- Az agresszív emlőrák legyőzhető cinkkel
- Diéta alatt is engedélyezett a torta
- A főtt paradicsom segít megállítani a rákos sejteket
- Világítanak a daganatsejtek a folyadékbiopsziától
- Maradandó fejlődési zavarokat okozhat a testi fenyítés
- A mellrák ellen nem véd a szója
- A napfény hiánya is elősegítheti a stroke-ot
- A mozgás a rákból meggyógyultakon is segít
- A zöld tea jót tesz az idősebb szervezetnek