Szolárium-ellenőrzés Nyugaton
A szoláriumok működését a franciák éberen figyelik, mivel a Rákkutatás Nemzetközi Központja szerint azoknál a 30 éven aluli fiataloknál, akik használják az UV-lámpákat, 75 százalékkal megnő a melanóma kialakulásának veszélye. Ezt megerősítette az angol Cancer Research is, amely megállapította: a fiatal nők körében szaporodik a bőrdaganatok száma, amiért a fő felelős a mesterséges barnulás. A melanómás esetek száma már meghaladja a méhrákét. Nem véletlen, hogy a szigetországban is tilos a szolárium a fiatalkorúaknak.
Olaszországban 1990-ben állapították meg az általános normákat, de a szabályozás aktualizálása ez ideig nem történt meg. Nincs ellenőrzési terv, nincs az esztétikai központokban használt gépek technikai paramétereiről lista és adatok sincsenek arról, hogy milyen hatásai vannak a szoláriumozásnak. Piemonte tartomány az egyetlen, ahol 2003-ban készült egy szabályozás, amelynek alapján büntetni lehet a megszegőket és ebben benne van az intézmény bezárásának lehetősége is. A régióban 2007-ben ellenőriztek 761 esztétikai központot, 209 szabálysértést állapítottak meg. A tájékoztatás hiánya, a célnak nem megfelelő gépek voltak a fő hiányosságok.
A mesterséges barnulás nem egyszerű szépségkúra. A kapcsolat a lámpák és a melanóma szaporodása között megerősített tudományos tény - mondják a dermatológusok. Az emberek lebecsülik ezt a kockázatot és azt is elfelejtik, hogy a bőr öregedéséhez hozzájárul a túlzott napozás, ami tovább súlyosbítja a mesterséges barnulás következményeit. A bőr-karcinóma kialakulásának valószínűsége annál nagyobb, minél magasabb az UV-sugárzás dózisa, amelyet valaki élete során felhalmozott.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt a többórás kellemes napsütést inkább csak délkeleten zavarja átmeneti felhősödés. Délután a sok napsütés mellett időnként gomolyfelhők növekednek, de inkább csak a Dunántúlon fordulhat elő rövid zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 10, 15 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 20, 24 fok között alakul. Késő este 12, 17 fok lesz. Pénteken a hidegfronti hatás és az azzal járó tünetek fokozatosan megszűnnek, a frontra érzékenyek is megkönnyebbülnek. Néhány fokkal hűvösebb...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is