Szúnyogok ellen támadva harcolnak a maláriával

A malária parazitáján és a kórt terjesztő szúnyogokon keresztül vették fel a küzdelmet az évente mintegy 1 millió életet követelő fertőzés ellen amerikai, valamint ausztrál kutatók.
A brit Nature tudományos magazin csütörtöki számában megjelent tanulmányok közül az egyikben a Yale Egyetem kutatói arról számolnak be, hogy több mint két tucat olyan szaglóreceptort találtak az Anopheles gambiae szúnyogfajban, amelyek elvezetik a rovarokat az emberi izzadtsághoz.
A receptorok közül néhány kiváló célpont lehet olyan vegyszerek kifejlesztésére, amelyek tőrbe csalják vagy elriasztják a szúnyogokat - mondta John Carlson molekuláris biológus, a tanulmány főszerzője. Carlson szerint a maláriát terjesztő szúnyogok elleni harcban a leghatékonyabb egy olyan vegyszerkoktél lehet, amely mindkét tulajdonságot egyesíti.
A malária úgy terjed, hogy miután a fertőzött ember véréből a nőstény Anopheles szúnyog lakmározik, egy másik embert megcsípve a nyálában adja át a betegség parazitáját. A paraziták a megfertőzött ember májában húzzák meg magukat néhány hétig, majd a véráramba jutnak, ahol megfertőzik a vörösvérsejteket és tovább szaporodnak.
A legfrissebb Nature másik tanulmányában ausztrál kutatók írják le azt a mechanizmust, amely a Plasmodium falciparum elnevezésű - az öt közül a legveszélyesebb - malária prazitát segíti abban, hogy bejusson a vérsejtekbe.
A parazita több száz fehérjét juttat a vérsejt citoplazmájába, ezek módosítják a sejtet, és védik a behatolót a szervezet immunrendszerétől. Alan Cowman, a melbourne-i Walter és Liza Hall Intézet munkatársa elmondta, hogy amennyiben sikerülne a fehérjék bejutását irányító enzimet gátolni, a malária parazitája elpusztulna.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt a többórás kellemes napsütést inkább csak délkeleten zavarja átmeneti felhősödés. Délután a sok napsütés mellett időnként gomolyfelhők növekednek, de inkább csak a Dunántúlon fordulhat elő rövid zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 10, 15 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 20, 24 fok között alakul. Késő este 12, 17 fok lesz. Pénteken a hidegfronti hatás és az azzal járó tünetek fokozatosan megszűnnek, a frontra érzékenyek is megkönnyebbülnek. Néhány fokkal hűvösebb...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- A gorillák emberre veszélyes malária kórokozók hordozói
- Ha a szúnyogok kevesebbet szexelnének, csökkenne a malária terjedése
- Olcsó lesz a malária elleni vakcina
- Ellenálló maláriaparaziták
- Szúnyogcsípésben a malária gyógyszere
- Megfejtették, hogyan jut a malária a gazdasejtbe
- Megakadályozza a rezisztencia kialakulását egy új maláriaellenes szer
- Baktériummal a malária és a dengue kór ellen
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is