Tanulmány: az MMR oltásnak nincs köze az autizmushoz
Újabb tanulmány eredménye igazolja, hogy a kanyaró, mumpsz és rózsahimlő elleni, úgynevezett MMR-oltás nem hozható összefüggésbe az autizmus emelkedett kockázatával.
Egy brit orvos, Andrew Wakefield bő egy évtizede vetette fel 12 gyerek vizsgálata alapján, hogy kapcsolat van az autizmus és az MMR-védőoltás között. Később ezt az állítását visszavonta, ám nézetei hatására sok szülő az Egyesült Államokban és Európában máig visszautasítja, hogy gyermeke megkapja az MMR-oltást.
A legutóbbi tanulmányban 96, autizmussal diagnosztizált lengyel gyermek vett részt, akiknek életkora 2 és 15 év között volt. A kutatók mindegyiküket két egészséges, azonos korú és nemű gyerekkel hasonlították össze, akiket ugyanaz a gyermekorvos látott el. A gyerekek egy része megkapta a vakcinát, míg mások nem.
Összességében a kutatók nem találtak kapcsolatot az MMR-oltás és az autizmus között a gyerekeknél. "A szülők meg lehetnek győződve az MMR-vakcina biztonságosságáról" - mondta Dorota Mrozek-Budzyn kutatásvezető, a krakkói Jagelló Egyetem munkatársa.
A tanulmány részleteit a Pediatric Infectious Disease Journal című szakfolyóirat májusi számában teszik majd közzé.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt a többórás kellemes napsütést inkább csak délkeleten zavarja átmeneti felhősödés. Délután a sok napsütés mellett időnként gomolyfelhők növekednek, de inkább csak a Dunántúlon fordulhat elő rövid zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 10, 15 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 20, 24 fok között alakul. Késő este 12, 17 fok lesz. Pénteken a hidegfronti hatás és az azzal járó tünetek fokozatosan megszűnnek, a frontra érzékenyek is megkönnyebbülnek. Néhány fokkal hűvösebb...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Kisgyerekkorban kezelhető az autizmus
- Nő az autisták száma
- Autizmushoz köthető géneket azonosítottak amerikai kutatók
- Egy autista fiú szavakból épített légitársasága
- Nemzetközi konferenciát tart az Autizmus Alapítvány
- Az autizmust egy agyi elváltozás okozhatja
- Génmódosulás állhat az autizmus hátterében
- Az autisták fogadására nincs felkészülve a magyar oktatási rendszer
- Yoko Ono, az autizmus elleni harc támogatója
- Harcot hirdettek a túlzott sózás ellen Portugáliában
- Úszásterápia autista gyerekeknek
- Összefüggés lehet a méhben lévő tesztoszteron és az autizmus között
- Az élelmiszer-adalékok és a rák
Hasonló betegségek
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is