Tavaszi (nagy-) böjt a tavaszi fáradtság, az allergia ellen
A keresztény vallásban ez a karácsony (Jézus születése), és húsvét (Jézus halála) előtti időszak. Talán ennek az lehet az oka, ami az emberiséget képessé tette a legcudarabb idők átvészelésében, nevezetesen, hogy mindenevők lettünk és legkevesebb táplálékot is a legmesszebbmenőkig képesek vagyunk átalakítani energiává, beépíteni a testünkbe. És, valljuk be, szeretünk enni. Enni jó.
A vallási előírások mellett a természetgyógyászok is a tavaszt ajánlják böjti időnek, mert a téli nehéz táplálkozással összeszedett felesleges kilóktól, a szervezet szükségtelen terheitől, a lerakódott salakanyagoktól, mérgektől ekkor könnyebb megszabadulni, mert most segít ebben a Természetben is megjelenő megújulási, újra éledési vágy is.
Ha most kezdünk böjtöt, tisztulást, akkor együtt áradunk a természet erőivel, amelyek segítséget nyújtanak ebben a nemes és nagyon is szükséges feladatban. Olyan helyzetet teremtünk, mint amikor a folyó áramlásával egy irányba haladunk.
Az emberi szervezetet a felépítése képessé tenné arra, hogy megszabaduljon a létezése során felgyülemlő salakanyagoktól méregtelenítő és kiválasztó szervei révén (tüdő, bőr, máj, emésztő- és vizeletkiválasztó rendszer). Igen, képes lenne öntisztulásra, öngyógyításra, ha ebben nem akadályozná meg a természetellenes létezés (erősen szennyezett levegő és ivóvíz, helytelen táplálkozás: magas szénhidrát-, zsír-, cukor-, só-fogyasztás, túlfinomított, túlízesített, túlfőzött, tartósított, élettelen ételek, a mozgáshiány, az elektromos gépek sugárzása, lelki, érzelmi mérgek, stb.).
Soha ekkora szüksége nem volt még lényünknek (testünk, lelkünk, szellemünk) a böjtre, mint a huszonegyedik században.
Miért is kell böjtölnünk? A legtöbben tudják, érzik a fizikai testükre, lelkükre vonatkozó válaszokat.
A téli hidegben az ember nehezebb és több táplálékot vesz magához, a korai sötétedés miatt korábban kényszerül be a lakásba, kevesebbet mozog, és a nem kívánt kilók súlyos teherként és nagyon gyorsan szaporodnak, továbbnehezítve az amúgy is kevés mozgást.
A helytelen táplálékok miatt minőségi éhezést él át a szervezetünk, és a mennyiség mellett mégis megjelenő hiány következtében ismét hamar megéhezünk, és így lassan bezárul az ördögi kör.
Nagyon sok betegségnek, így a népbetegségnek számító allergiának, táplálkozási, anyagcsere betegségeknek is elejét vehetjük a célzott, irányított tavaszi böjttel.
Szinte mindenki érzi, hogy tennie kell valamit, de nem biztos benne, hogy mit és hogyan.
Minden természetgyógyász tudja, hogy a böjtös tanácsoknak is individuálisnak kell lenniük, ám ehhez a személyes megismerkedés feltétlenül szükséges, a jelen keretek csak általános, alapvető tanácsokat adhatnak azoknak, akik elég felkészültnek érzik magukat az egyéni, egyedül végzett, önként vállalt tisztulási folyamatokban.
Folytatjuk a nagyböjti tanácsokkal.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg nyugaton továbbra is zömmel borús marad az idő. A nyugati határszélen gyenge havazás előfordulhat. Délután északkelet felől tovább csökken a felhőzet, az ország északkeleti harmadán már alig zavarja felhő a napsütést. Nyugaton, délnyugaton ugyanakkor borongós marad az idő, a nyugati határszélen eleinte kisebb havazás még előfordulhat. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban -21, -11 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -10,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Böjt
Jó, hogy éppen most jelent meg ez a cikk, mert a bulvármédiában már kezdik a böjtölést támadni a 'fényevő' miatt, akit elítéltek felesége halála és gyermeke súlyos éheztetése miatt. Őket természetesen csak a szenzáció, a borzalom érdekli és szemrebbenés nélkül összemossák a dolgokat....
# 20 | 2009-03-18 09:13:52
Keresés
- Kitolódott a gyermekvállalás időpontja
- Az agresszív emlőrák legyőzhető cinkkel
- Diéta alatt is engedélyezett a torta
- A főtt paradicsom segít megállítani a rákos sejteket
- Világítanak a daganatsejtek a folyadékbiopsziától
- Maradandó fejlődési zavarokat okozhat a testi fenyítés
- A mellrák ellen nem véd a szója
- A napfény hiánya is elősegítheti a stroke-ot
- A mozgás a rákból meggyógyultakon is segít
- A zöld tea jót tesz az idősebb szervezetnek