Tél, hideg, energia
A mérsékelt égövön élő emberek négy évszak váltakozását élhetik meg minden évben. Itt a negyedik, az utolsó évszak mindig hideg, fagyos. A 2008-2009-es évfordulón a hideggel együtt járó, természetes stresszt tovább növeli a gázellátással kapcsolatos bizonytalanság. Energiaválság van, riadozhatnak az erre hajlamosak. Pedig a Föld (Földanya) már évtizedek óta jelzi, hogy nem jó úton halad az emberiség.
Van, aki a telet, hideget nem szereti, habár alapjaiban a tél sem rosszabb, jobb, mint a másik három évszak. Sőt, mint mindegyiknek ennek megvannak a jó oldalai, ám elszakadtunk a természettől, elfelejtettünk túl civilizált, túl kényelmes életünkben együtt áradni a természettel, a természet erőivel, változásaival, annak ellenére, hogy ez lenne az egyetlen helyes, járható, jövőbe mutató út, melyben megőrizhetjük egységünket a természettel, annak folyamatos változásaival, megújulásával.
A tél az elcsendesülésről, a pihenésről, erőgyűjtésről, a családtagjainkkal való hosszabb együttlevésről, mély beszélgetésekről, a szeretet elmélyítéséről szól, hiszen rövidebbek a nappalok, a hűvös időben előbb bújhatunk otthonaik meghitt melegébe, kevesebb kinti munka van, nem kell kertészkedni, füvet nyírni, a városi ember helyett még a havat is más lapátolja el...
Ha képesek vagyunk együtt élni a természettel, jóval kevesebb energiára van szükségünk (mint, amikor a folyó folyásának irányába haladunk és nem szembe, a nálunk jóval nagyobb erővel).
Olyan egyszerű dologra gondoljanak, minthogy télen befűtünk, kabátot, csizmát és sapkát veszünk.
Nagyon örülnék neki, ha már kimenne a divatból a rövid póló-csípőnadrág duett, amelyből a nőknek kilátszik a hasa, utat engedve a hidegnek a petefészkek, a húgyhólyag és más medencebeli szerv felé. Ezek a területek rendkívül érzékenyek a felfázásra.
Télen a hölgyek viseljenek a nadrág alatt harisnyát, még egy zoknit, a divatos helyett viseljenek szélesebb orrú, laposabb sarkú bundás csizmát, és vegyenek fel a felsőjük alá még egy pólót. Az urak se felejtsék el az atlétatrikót, a jégeralsót, férfi harisnyanadrágot, meleg zoknit, sapkát...
A fázósak éjszakára vegyenek elő még egy takarót.
Amint a gyermekeinket öltöztetjük féltő gonddal, úgy ügyeljünk a saját egészségünkre is.
Ahogyan az autókba fagyállót töltünk, téli gumira cseréljük a nyárit, olyan természetes legyen ez is.
Ne a fűtést növeljük, ha fázunk, hanem vegyünk még egy zoknit vagy pulcsit. Párologtassunk illóolajokat (kakukkfű, eukaliptusz...), gyújtsunk egy-egy gyertyát. Ha ez sem elég végezzünk néhány intenzív gimnasztikai gyakorlatot, használjuk a lábunkat a lift helyett, és mindebbe vonjuk be a családtagjainkat, munkatársainkat is.
Nagyon fontos tudni, hogy a tél nem a fogyókúrázás időszaka. Hagyjuk ezt meg farsang utánra, amikor 40 napos böjtidőszak amúgy is segít ebben spirituálisan, energetikai oldalról is.

Kevesebb energiára van szükségünk akkor is, ha télen melegítő ételeket fogyasztunk. Mindaz idetartozik, ami télálló:
• gabonák - búza, rizs, zab, árpa, rozs, köles,
• magféleségek: babok, borsó, lencsék, csicseriborsó, hajdina, szója, kukorica,
• olajos magok: dió, mák, mandula, tökmag, napraforgómag, mogyoró,
• fagyálló gyökerek, gumók: sárgarépa, petrezselyem, pasztinák, cékla, zeller, burgonya, hagymafélék ...
• zöldségfélék: fejes káposzta, lila káposzta, kelkáposzta,
• gyümölcsök: alma, körte, naspolya...
• fehérjék, zsírok,
• fűszerek: gyömbér, pirospaprika, fahéj, szegfűszeg, szerecsendió, méz, ginzeng, curry, chili...
• természetes módszerekkel tartósított ételek.
Ha az időjárásnak megfelelően felöltözünk, egészségesen táplálkozunk, eleget mozgunk, megfelelő mennyiségű és minőségű folyadékot iszunk, és még mindig fázunk, süssünk héjában burgonyát, almát, készítsünk olyan ételeket, amelyek sütés technológiával készülnek.
Igyunk egy finom mézes, forró teát, vegyünk forró lábfürdőt.
Bújjunk egy takaró alá vagy vegyük elő a vasalni valót...
Szerezzenek a témával kapcsolatos információt idősebb ismerőseiktől, kérdezzék meg, ők hogyan vészelték át a hideg napokat.
Az a fontos, hogy a segítséget, a megoldást ne csak az energiaszolgáltatóktól - végső soron a föld erőitől - várjuk, hanem kreatívan, jókedvvel, kihasználva a tél jó oldalát, előnyeit, tegyünk valamit mi magunk is.
Használjuk ki a telet, hiszen 8-10 hét és máris itt a tavasz, amikor megújulva teljes erőbedobással indul be újra a megpihent természet, vele együtt mi, emberek is.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban csütörtök délelőtt észak felől egy gyenge hidegfront hatására megnövekszik a felhőzet, és az északi határszélen elszórtan hószállingózás fordulhat elő. Délután erősen felhős lesz az ég az ország felett, a Dunántúlon többfelé, a középső és északi megyékben csak szórványosan fordul elő hószállignózás, gyenge havazás. A szél mérsékelt északnyugati lesz. Hajnalban -25, -15 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -9, -4 fok között alakul. Késő este -15, -10 fok lesz. Csütörtökön egy gyenge hidegfront éri el a Kárpát-medencét....
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- Vérnyomáscsökkentő a lila burgonya
- Az antipszichotikumok negatív hatással vannak az anyagcserére
- Fertőzésként terjed a testben az Alzheimer-kór
- A testsúly és az agy méretének összefüggése
- Fiatalon egészségtelen a válás
- Törékenyebb a csont egyes gyomorégés elleni szerektől
- Az aszpirin és a warfarin is hatékony a szívbetegeknél
- A túl sok fém mérgező is lehet
- Nő a rák kockázata a csípőpótlásos betegek körében
- A stroke utáni vérszegénység halálhoz is vezethet