Természetes antioxidánsokkal a koszorúér-betegség ellen
Azok, akik szeretnék megelőzni a koszorúér-betegséget vagy a cukorbajt, jobban járnak, ha antioxidánsokban dús ételeket esznek, nem pedig kapszulában igyekeznek bevenni a hatóanyagot - közölték francia kutatók vizsgálatuk eredményét az American Journal of Clinical Nutrition legújabb számában.
Az orvosok már korábban is fölfigyeltek arra, hogy bizonyos betegségek, kóros állapotok gyakran együtt, halmozottan jelentkeznek. A hasi elhízással bajlódóknak legtöbbször magas a vérnyomásuk is, és sokuknak van cukorbetegsége. Ha elmennek laboratóriumi vizsgálatra, kiderül, hogy nem csak a vércukorértékük emelkedett, hanem a "rossz" LDL-koleszterin szintjük is magasabb, a "jó" HDL-koleszterin pedig kisebb mennyiségben van a vérükben, mint az kívánatos volna.
A jelenség ma már külön kórképpé nőtte ki magát. Ha az előbbiekből legalább három tünet együtt észlelhető, azt szív-anyagcsere tünetcsoportnak, sokak által a szaknyelvben használt kifejezéssel kardio-metabolikus szindrómának nevezik. Mivel ez a koszorúér-betegség és a teljes formájában megjelenő cukorbaj fontos kockázati tényezője, ezért a mai orvoslás igyekszik megelőzni ennek a tünetcsoportnak a kialakulását.
Az érelmeszesedés alapvető része, hogy a "rossz" LDL-koleszterin akkor tapad a verőerek belső felszínéhez, ha oxidálódik. Így alakul ki az érfalon az a zsírpárna, amely beszűkíti az erek átmérőjét, majd kiszámíthatatlan módon elzáródáshoz, szívinfarktushoz vagy agyi katasztrófához vezet. Az előzőkből következik, hogy azok az anyagok, amelyek akadályozzák az oxidációt - tehát antioxidánsok -, védelmet nyújthatnak az érelmeszesedéses folyamat előrehaladása ellen, késleltetik az infarktus vagy a szélütés bekövetkezését. A zöldségekben, gyümölcsökben sok az antioxidáns, bizonyos vitaminoknak is van ilyen hatásuk, és ezért ma igen sokféle táplálék-kiegészítő kapható, amely ilyen anyagokat tartalmaz.
Sébastien Czernichow és munkatársai ötezernél több, önként jelentkező felnőttet vizsgáltak 7,5 éven keresztül. Ezek az emberek vagy antioxidáns kapszulákat, vagy ugyanolyan külsejű, de antioxidánst nem tartalmazó készítményt kaptak. Az antioxidáns kapszula egyáltalán nem akadályozta meg a szív-anyagcsere tünetcsoport kifejlődését. Azok viszont, akik sok gyümölcsöt, zöldséget ettek, védettebbnek bizonyultak a tünetcsoporttal szemben.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt a többórás kellemes napsütést inkább csak délkeleten zavarja átmeneti felhősödés. Délután a sok napsütés mellett időnként gomolyfelhők növekednek, de inkább csak a Dunántúlon fordulhat elő rövid zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 10, 15 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 20, 24 fok között alakul. Késő este 12, 17 fok lesz. Pénteken a hidegfronti hatás és az azzal járó tünetek fokozatosan megszűnnek, a frontra érzékenyek is megkönnyebbülnek. Néhány fokkal hűvösebb...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Egyen lenmagot az alacsony koleszterinért
- A magas koleszterin elősegíti az Alzheimer-kór kialakulását?
- Már heti egy óra mozgás is csökkenti a koleszterinszintet
- A változás kora a koleszterinszintet is megnövelheti
- Megfelelő táplálkozással a koszorúér betegségek kockázata csökkenthető
- Nyáron a koleszterin fogyásnak indul
- Koleszterincsökkentő a vénás thromboembolia csökkentésére
- A vastag nyak a koszorúér-betegség fokozott kockázatát jelzi
- Mutasd a koszorúereidet, megmondom, mennyit alszol
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is