Szemszögek

Tizenöt év után külön utakon?

Szerző: Erdős Olga
2010. 03. 16. 14:00:00

Egy párkapcsolat hosszát nem tudjuk előre meghatározni. Vannak szerelmek, amelyek egy életen át tartanak, ahogy a fogadalom szövege is mondja: „jóban, rosszban, egészségben, betegségben", de vannak olyan románcok is, amelyeknek ennél (jóval) kevesebb időt mértek ki. Nem is a miértek a fontosak elsősorban, hanem, hogy ha pont kerül a történet végére, akkor hogyan tovább. Virág (56 éves) életének egy meghatározó szakaszát osztotta meg velünk levelében:

„15 évvel ezelőtt egy jól menő vállalkozásom volt. Az egyik üzlettársam egy délután bejött hozzám, leült a szemközti fotelbe, és minden bevezető nélkül ezt mondta: " én magába beleszerettem". Nem baj, - mondtam - majd most szépen hazamegy és kialussza. Nős volt, három gyermekkel.
Ekkor én már 7 éve elváltam, 5 éve elküldtem az előző élettársamat. A lányaimmal egyedül éltem. Dehogy akartam én bármilyen viszonyt kezdeni egy 3 gyermekes nős férfival. De ő nem tágított. Azt mondta, "úgy is úgy lesz, ahogy én akarom". Nálam tíz évvel volt fiatalabb, ő 30, én 40.
3 évig titokban találkoztunk. Imádott engem. Boldog voltam, nem akartam, hogy elváljon, én tudtam, mi vár rá, ő még nem. Őszinte és tiszta lelkű volt.
A viszonyunk kitudódott, nagy botrány volt. 2 év telt el, mire kimondták a válást. De nem költöztünk össze. Vett egy lakást, ott lakott, én otthon a lányaimmal. Nem akart már feleségül venni, mint az első három évben minden nap állította. Otthagytam a saját vállalkozásomat, és együtt dolgoztunk az ő (és az édesanyja) vállalkozásában. Nagyon nehéz volt, sokat kellett dolgoznunk. Építőipari vállalkozás lévén sok kockázattal járt, sokat vitatkoztunk, sokat utaztunk együtt is és külön is, mert sokfelé dolgoztunk az országban, és külföldön Németországban is. Anyagi gondunk nem volt, de neki volt három gyereke, nekem kettő. A gyerekek soha nem voltak együtt, ő nem akarta.

Akadályozhat-e egy kapcsolatot a korkülönbség?

Nem

Igen

Nem tudtunk egymás nélkül meglenni, de ő nem akart velem sem élni. Kezdődtek a gondok, mert mindenki tiltotta tőlem, az anyja, a gyerekei, a volt felesége pedig uszította a gyerekeket rám. A volt feleség alkoholista volt, már a házassága idején is, de amikor elváltak, még jobban ivott. Ez nagyon sok problémát okozott mindennap. De dolgoznunk kellett, mert el kellett tartani a volt feleséget, a gyerekeinket és magunkat is. Később az ő édesanyját, és az enyémet is. Lassan megváltozott. Nagyot fejlődött mellettem az én segítségemmel, tanult, egyetemet végzett ezen idő alatt, munka mellett. Nekem már volt diplomám, de együtt jártunk az egyetemre, mert így könnyebb volt neki, ugyanis nem nagyon volt ideje előadásokra járni. Kitűnővel diplomázott. A cég tönkre ment, én külföldre mentem dolgozni, neki pedig jöttek mentek a barátnők. De engem soha nem hagyott magamra. A világ végére is utánam jött. Mindketten tudtuk, hogy nem fogunk soha együtt normálisan élni, de nem tudtunk szakítani. Se vele, se nélküle. Nekem soha nem volt másik férfi az életemben még flört szintjén sem. Ma mindketten egy új társasházban lakunk, de külön lakásban. Az új cégben már nem dolgozom vele, nem akarta. Munkám nincs, itthon vagyok. Ő éli az életét. Januárban elém ült, hogy Isten küldött neki egy nőt, 3 hónappal ezelőtt, aki az ő igazi párja. Asztrológushoz is elmentek, aki mindezt megerősítette nekik. Még gyerekük is fog születni, azt mondta. (A karácsonyt, szilvesztert még együtt töltöttük a barátainkkal.) Mit mondhattam volna? Jó. Csakhogy én 56 éves vagyok, ő 46. Neki még mindenre van lehetősége, nekem már szinte semmire. Úgy érzem nagy hiba volt 15 évvel ezelőtt engednem, hogy minden úgy lesz, ahogy ő akarja. De nem lett úgy, ahogy ígérte, nem házasodtunk össze, nem laktunk együtt végül soha. Az idő meg eltelt. Tudom, hogy érzi, felelősséggel tartozik értem, tudja, hogy nekem már nagyon kevés esélyem van új párkapcsolatot létrehozni. De hát mégis a saját életéről van szó, és nekem pedig meg kell ezt értenem. Elvárja. Elmúlt minden, egyedül maradtam, és a lakásomon kívül nincs semmim. A családjuk vagyona nagyra nőtt, amiből én nem részesültem semmit a sok munkám után. Mindig ígérte, hogy majd az én életemet is rendbe tesszük, hogy legyen egy kis tartalékom, meg megint lesz autóm, meg munkám, de nem lett belőle semmi, és most meg már nem is lesz. Józanésszel végiggondolva, már nem is lehet.
Üres minden, az eszemmel tudom, hogy vége, de a szívemben nem tudom elengedni. És tudom, hogy igazán ő sem.
Nem tudom mi lesz, de csodának kellene történnie ahhoz, hogy mi ketten végül, amikor már a gyermekeink megnőttek, tényleg nyugodtan, boldogan együtt élhessünk. Kettőnk közül őt gondolják idősebbnek, mert hatalmas robusztus alkat, nagyon megőszülve, rólam pedig senki nem gondolja, hogy 55 éves elmúltam. Ha együtt vagyunk soha nem látta senki, hogy én vagyok az idősebb. Na de hát a biológiai óra másképp működik nála, és másképp már nálam. Mi lesz velünk?

Írd meg Te is véleményed, hozzászólásod vagy történeted a Szemszögek fórumba!


Egy lány véleménye Kedves Virág! Talán a január óta eltelt időben változott valami köztetek, beszéltetek egymással. Én mindenképpen azt javaslom, hogy a tizenöt közös és küzdelmes évetekre neki is tekintettel kell lennie. Próbálj vele beszélni, úgy éreztem a leveledből, hogy azért normális, emberi kapcsolat van köztetek most is. Szóval mondd el neki, hogy ha már az ő 15 évvel ezelőtti érzései el is múltak (azok, amelyeket megvallott neked akkor ott az irodádban), azért úgy érzed ennyi közös idő után neked is járna egy kis anyagi biztonság, nemcsak az ígéretek. Csak azt nem lesz egyszerű bizonyítani, hogy te nem kaptál tőle semmit a munkádért, ezért is lenne jó valami közös megegyezés féle, még akkor is, ha nem voltatok élettársak. Ami az érzelmi oldalt illeti, szerintem senki nem fogja tudni megmondani neked, hogy mi lesz veletek. Az életetek még ezerféleképpen alakulhat, lehet, hogy pár év múlva rájön, hogy mégis te vagy az igazi, de az is lehet, hogy marad a most megtalált nő oldalán. Egy biztos, az elmúlt 15 évet ne bánd, egyrészt nem tudsz rajta úgysem változtatni, nem tudod visszaforgatni az időt, másrészt meg biztos voltak szép pillanatok is, még ha most nem is azok jutnak először eszedbe. Ja, és azt se gondold, hogy a te életednek már vége. 55 éves vagy, fiatalos, okos, talpraesett. Csak azért, mert egy ajtó becsukódott, nem szabad azt hinni, hogy nincs több - vagy esetleg egy ablak, amit kitárhatsz a fény felé. De ha végleg el vagy keseredve, akkor kérd el a nagy Ő-től az asztrológusuk elérhetőségét, hátha neked is jósol valami szépet. :)		Egy fiú véleménye Kedves Virág! Hogy mi lesz veletek? Szerintem, ahogy halad az idő egyre kevesebbet fogtok találkozni, s ki fogtok kopni egymás életéből. Nem fogtok soha együtt élni. Ezt minél hamarabb elfogadod, annál hamarabb tudsz újabb párkapcsolatot kezdeni. Igaz, hogy 55 éves múltál, de azért még találhatsz magadnak párt. Főleg, hogy mint mondtad korodnál jobban nézel ki. A hibás döntéssel kapcsolatban pedig tévúton jársz, ha mindenért Ő-t akarod felelőssé tenni. Saját akaratodból voltál vele 15 évig, ráadásul azt írtad, hogy már 5 éve nem volt párkapcsolatod, nem biztos, hogy jobban alakult volna a sorsod, ha akkor nemet mondasz. Ha az elmúlt 15 évben boldog voltál (legalább túlnyomó részében), akkor szerintem nincs miért bánkódnod. Jobb lenne, ha kő gazdag lennél, de az elmúlt 15 évben magányosan és boldogtalanul kellett volna élned? Nem hiszem. Persze lehet, hogy anyagilag rosszul jöttél ki a dologból, de a pénz nem minden, ráadásul azért neked sem kell nélkülöznöd, ha jól értettem, mert egy új társasház azért nem két fillér. A lényeg, hogy ne rágd magad. Ami történt megtörtént, próbálj a szépre emlékezni, s akkor, ha találkoztok, le tudtok ülni normálisan beszélgetni egymással. Ellenkező esetben olyanok lesztek, mint egy civakodó válófélben levő pár, ráadásul az egészséged is rámehet a kesergésre és utálkozásra (mint sok embertársunknak). Azt pedig biztosan nem akarnád.

Szakértő szemmel

Kedves Virág,

Azt, hogy mi lesz veletek, elsősorban Te döntheted el, méghozzá úgy, ha megteszed mindazt, amit tulajdonképpen gondolataidban már meg is tettél. Te magad írtad, hogy az eszeddel tudod, hogy mit kellene tenned- ebben az esetben pedig talán tényleg azt kellene tenni, amit az eszed diktál, hiszen Te magad is látod, hogy ettől a kapcsolattól már nem nagyon kapsz boldogságot, pozitív energiát, csak szenvedést és kínlódást. Az eltelt 15 év nagyon hosszú idő, nagyon sokat adtatok egymásnak és sokat is kaptatok cserébe vissza. Leveledből azonban úgy tűnik, hogy Te sokkal többet adtál, és felmerül bennem a kérdés, hogy vajon közben te magad tudtál- e fejlődni? Te magad tudtál- e igazán magadra figyelni? Mert ha nem, akkor itt van az ideje- és semmiképpen sem késő még-, hogy most Te magad legyél magadnak a fontos! Mi az, hogy Neked meg kell értened, hogy neki „a saját életéről van szó"? És hol van a TE életed? Ő miért nem figyel a Te életedre és miért nem ért meg téged? Persze az sem lenne megoldás, ha csak sajnálatból lenne veled, ahogy az sem megoldás, hogy csupán felelősségérzetből kötődik még hozzád. Mert valljuk be, ha igazán szeretne Téged ez a férfi, akkor ő is igyekezne rendbe tenni a kapcsolatotokat, de úgy tűnik, arra igazából csak neked lenne és neked volt igényed. Olyan ez, mint a gyász, mert itt is a kapcsolat „meghalt", és el kellene engedni, el kellene gyászolni. Adj időt magadnak, adj helyet a szomorkodásnak (mert ha valami elmúlik, akkor az természetes, hogy fáj, és természetes, hogy azt „meg kell szomorkodni"), mert majd csak ez után jöhet el az ideje az újrakezdésnek. Az is természetes, hogy félsz, de 15 év együttélés után akkor is ugyanilyen nehéz és félelmetes lenne az újrakezdés, ha 35 éves lennél és nem 55. Itt ugyanis nem a kor számit. Hanem a 15 év „se veled, se nélküled" kapcsolat, amely igazából már régen véget ért. Az esélyeid az újrakezdésre viszont szintén ugyanakkorák, mintha 35 éves lennél, ezt ne veszítsd szem előtt! Sok korodbeli (illetve fiatalabb és idősebb is) férfi keresi a párját a nagyvilágban, és bizonyára köztük van Ő is, aki Téged vár. Ne hagyd, hogy egy immár boldogtalan (és alapvetően nem is létező) kapcsolat teljesen lehúzzon és tönkretegyen, ugyanis nem 85 éves (de még akkor sem szabadna ilyesmit megengedned), hanem egy abszolút belevaló, életerős, tapasztalt és élete teljében levő nő vagy, akire még nagyon sok boldogság vár - ha ugyan hagyod, hogy a boldogság az életedbe belépjen. Akármennyire is szkeptikusak egyesek, a „vonzások törvénye" attól még működik. Ha boldogságot akarunk, akkor igazán kívánnunk kell azt, és őszintén nyitottnak kell rá lennünk, mindenféle félelmek nélkül, és anélkül, hogy görcsösen ragaszkodnánk ahhoz a múlthoz, amely nem tud nekünk már szépet adni. Még előtted van a fél (felnőtt) életed, még lehetsz boldog, és még nagyon sok mindent megvalósíthatsz, amit eddig nem tudtál. Ehhez pedig igazán nem kell sok, csak egy kicsit önszeretőbb, önértékelőbb és optimistább szemlélet, no meg némi merészség álmodni és igazán vágyni azok megvalósulására. Azt gondolom a leveled alapján, hogy a merészség nálad nem fog hiányozni, ahogy azt elszántság sem. Tehát csak egy kicsit többet kellene magaddal törődni, és megtalálni az utad önmagadhoz, önmagad szeretetéhez. A jó dolgok pedig maguktól fognak jönni, csak nyisd ki „nekik" a kapukat és ajtókat.

Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?

Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!

Hazánkban péntek délelőtt északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg nyugaton továbbra is zömmel borús marad az idő. A nyugati határszélen gyenge havazás előfordulhat. Délután északkelet felől tovább csökken a felhőzet, az ország északkeleti harmadán már alig zavarja felhő a napsütést. Nyugaton, délnyugaton ugyanakkor borongós marad az idő, a nyugati határszélen eleinte kisebb havazás még előfordulhat. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban -21, -11 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -10,... Bővebben »

Share |

Értékelje Ön is!

Hozzászólások, vélemények (1) Szeretne hozzászólni?

Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!