Hőmérséklet:
Fronthatás:
- 10°C / - 4°C
nincs front
Időjárás tovább az orvosmeteorológiához
 
 
 

Tudatos étkezés az iskolákban

Forrás: MTI
2010. 03. 03. 17:00:00

Ha a gyerekek az iskolában kapott ételhez az egészséges étkezéssel kapcsolatos ismereteket is megkapják, tanulmányi teljesítményük javul, testsúlyuk pedig csökken. Az évek óta folytatott HOPS tanulmány eredményeit az American Journal of Public Health közölte.

A jómódú országokban mind a gyerekek, mind a felnőttek többet esznek, mint amennyire szükségük van. Ezért évről évre növekszik az elhízottak aránya, és ez az elemi iskolákra és a munkahelyekre is igaz.

Danielle Hollar és munkatársai két iskolaévben vizsgálták hat floridai iskolában, hogyan alakul a 6-13 éves gyerekek iskolai eredménye és testsúlya, derékbősége, ha megfelelően fölépített tananyagot is kapnak a megfelelően összeállított iskolai ételekhez.

A teljes tanulmány csaknem ötezer gyerek részvételével folyik, akiknek több mint fele latin-amerikai származású. Ez igen fontos szempont, hiszen egy olyan 45 milliós közösségből származnak, amelynek 19 százaléka gyakorlatilag csak spanyolul ért.

A HOPS vizsgálat résztvevői az egészséges étrend összetételét előadások, beszélgetések közben elméletben is megtanulták. Oktatóik példákkal is érzékeltették, hogy a tápláló, de nem hizlaló ennivalók mellett sok mozgásra is szükség van, például nagy hangsúly került a kerti munkákra.

A program négy iskolában folyt, két iskolát pedig volt a kontrollként használtak. A kutatók megállapították, hogy a második év végén a vizsgálati osztályokba járó gyerekek között sokkal többen voltak az egészségesnek tartott súlyhatárok között, mint a kontrolliskolákban.

Az előbbiek mellett az is kiderült, hogy a teljesen azonos vizsgakérdésekre adott helyes válaszok is főleg a helyesen táplálkozó csapatban voltak: a HOPS program a tanulmányi eredményeket is mérhetően javította. Még egy érdekes eredménye volt az előnyös táplálkozás oktatásának: ezekben az osztályokban kevés gyereknek volt magas vérnyomása.

A vizsgálatot végző szakemberek hangsúlyozzák, hogy a program mindkét kitűzött célját elérte: javult a gyerekek egészsége és iskolai teljesítménye is.

Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?

Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!

Hazánkban péntek délelőtt északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg nyugaton továbbra is zömmel borús marad az idő. A nyugati határszélen gyenge havazás előfordulhat. Délután északkelet felől tovább csökken a felhőzet, az ország északkeleti harmadán már alig zavarja felhő a napsütést. Nyugaton, délnyugaton ugyanakkor borongós marad az idő, a nyugati határszélen eleinte kisebb havazás még előfordulhat. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban -21, -11 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -10,... Bővebben »

Share |
Értékelje Ön is!
Hozzászólások, vélemények (0) Szeretne hozzászólni?

Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!

Ehhez a tartalomhoz még nem érkezett hozzászólás.
 
 

Keresés

részletes kereső... részletes kereső...

 
 
Kiemelt betegségek
 
 
Kiemelt témák