A magas koleszterin elősegíti az Alzheimer-kór kialakulását?
Az utóbbi időben mind több szó esik a súlyos, előrehaladó idegrendszeri betegségről, az Alzheimer-kórról is. Ennek a betegségnek a lényege, hogy az agyszövet fontos területein különös, tapadós fehérje, a béta-amiloid rakódik le. Ellentmondó adatok láttak napvilágot arról is, hogy a koleszterin szintjének emelkedése hozzájárul ehhez a kóros folyamathoz.
Alina Solomon és nemzetközi munkacsoportja olyan 40-45 éves embereket vizsgált, akik 1964-1973 között jelentek meg először orvosi ellenőrzésen. Ezeknek az első vizsgálat idején semmiféle szív- és érrendszeri panasza, vagy idegrendszeri eltérése nem volt. Valamennyiüknél történtek laboratóriumi mérések is, többek között meghatározták a koleszterin szintjét.
Évtizedekkel később a tanulmány résztvevői újra találkoztak orvosaikkal, akik főleg az esetleges idegrendszeri változásokkal foglalkoztak. Az derült ki, hogy azok között, akiknek a vérkoleszterinje 40-45 éves korban akár csak kissé magasabb volt, lényegesen gyakoribb lett az Alzheimer-kór előfordulása, mint azok csoportjában, akiknél ilyen laboratóriumi eltérést nem észleltek.
Alina Solomon a tudományos dolgozatban kiemelte: mind többet tudunk arról, hogy a koszorúér-betegség kockázati tényezőinek, a vérzsíroknak, a dohányzásnak, a magas vérnyomásnak, a cukorbajnak, az elhízásnak a visszaszorítása nemcsak az infarktus gyakoriságát csökkentheti, hanem kedvezően befolyásolja a betegek idegrendszerének állapotát is.
A kutatók további vizsgálatokat terveznek annak tisztázására, hogy a vérkoleszterin szintjét csökkentő gyógyszeres kezelés hozzájárul-e az érelmeszesedés folyamatának késleltetése mellett az agy egészséges működésének megtartásához is.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt a többórás kellemes napsütést inkább csak délkeleten zavarja átmeneti felhősödés. Délután a sok napsütés mellett időnként gomolyfelhők növekednek, de inkább csak a Dunántúlon fordulhat elő rövid zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 10, 15 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 20, 24 fok között alakul. Késő este 12, 17 fok lesz. Pénteken a hidegfronti hatás és az azzal járó tünetek fokozatosan megszűnnek, a frontra érzékenyek is megkönnyebbülnek. Néhány fokkal hűvösebb...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is