Tutanhamon titkai

Mindeddig rejtély volt, mi okozta Tutanhamon fáraó korai halálát több mint 3000 évvel ezelőtt, ám a legújabb vizsgálat szerint megvan az ok: maláriával kombinált csontkór vitte a (szikla)sírba. Mi több: hála a géntechnikának, alighanem megfejtették az ifjú uralkodó családi kapcsolatainak titkait is.
Az erről szóló tanulmány legfőbb szerzője nem más, mint maga Záhi Havvász, az egyiptomi régészet vezetője, a kairói Egyiptomi Múzeum egyiptológiai részlegének irányítója. A cikk a Journal of the American Medical Association (JAMA) február 17-i keltezésű számában jelenik meg, de legfontosabb megállapításait már kedden közzétették Kairóban és az amerikai fővárosban.
Tutanhamon alig 19 évesen, utód nélkül halt meg el Kr. előtt 1324-ben. Az egyiptológusokat mindmáig foglalkoztatják az egyiptomi
18. dinasztia uralkodóinak örökletes betegségeire vonatkozó feltevések, és számos elmélet született arra vonatkozólag is, mi okozta Tutanhamon halálát alig kilenc évvel trónra lépése után - fejtette ki Záhi Havvász.
A kutatók többféle úton is keresték a titkok nyitját, röntgenfelvételeket készítettek tizenhat különböző múmiáról és DNS-vizsgálatot is végeztek rajtuk - ezek közül 11-ről feltételezték, hogy a hajdani királyi család tagjairól van szó. A 2007 és 2009 között végzett munka célja a vérrokonsági kapcsolatoknak és Tutanhamon öröklött betegségeinek kinyomozása volt. A vizsgálat megállapította, hogy a fáraó apja minden bizonnyal Ehnaton, a legendás Nofertiti királynő férje volt. A két múmia több morfológiai jellegzetessége azonos és ugyanahhoz a vércsoporthoz tartoztak.
A tanulmány szerzői azt is kiderítették, hogy a gyermekfáraó anyja az az óegyiptomi hölgy, akinek múmiája a KV35YL jelzést kapta - a nevét nem ismerik. Ismert ezzel szemben az egyik ókori nagymama, nevezetesen Tia királynő, Ehnaton anyja.
"A vizsgálatok eredményei alapján feltételezhető, hogy Tutanhamon halálának legvalószínűbb oka a csontszövetek elégtelen vérellátása volt, alighanem egy csonttörés nyomán. Ennek következtében a csont egy része elpusztult - ráadásul mindez maláriával is párosult" - írta Záhi Havvász az amerikai orvosi szaklapban.
A diagnózist elsősorban a genetikai vizsgálatok tették lehetővé. Ezek számos rendellenességre derítettek fényt Tutanhamon családjában - így például a csontszöveteket romboló Köhler-betegséget is kimutatták. Négy megvizsgált múmia DNS-ében sikerült kimutatni a maláriát okozó Plasmodium falciparum parazitához kapcsolódó három gént - az egyik maláriás múmia Tutanhamoné volt. Ezt a diagnózist igazolta annak a túlvilágra szánt patikának az összeállítása is, amelyet a fáraó sírjában találtak.
Kizárta viszont a vizsgálat azt a korábbi feltevést, hogy Tutanhamon családjának bármely tagja a ginekomasztia nevű örökletes betegségben szenvedett volna, amelynek következtében a férfiaknak nőies keble alakul ki, vagy hogy Marfan-szindrómája lett volna, amely az aortát teszi tönkre. A szerzők szerint ez valószínűtlenné teszi, hogy akár Ehnatonnak, akár Tutanhamonnak nőies lett volna a külseje.
Tutanhamon és elődei azzal váltak ismertté, hogy Howard Carter brit régész 1922-ben a királyok völgyében, a mai Luxor közelében felfedezte az ifjú fáraó fantasztikus kincseket rejtő, épségben megmaradt sírkamráját - benne az ifjú fáraó színarany halotti maszkjával.
A kutatók szerint az új eredmények nyomán további felfedezések várhatók a fáraók korának családi kapcsolatai, a vérrokonságok és az akkori betegségek tekintetében.
Az egyiptológusok tanulmányát kommentáló vezércikkében Howard Markel, a Michigani Egyetem kutatója az amerikai szaklapban annak a véleményének ad hangot, hogy ez a kutatás etikai kérdéseket is felvet. Így például azt, vajon a történelmi személyiségeknek ugyanolyan joguk van-e magánéletük tiszteletben tartására a haláluk után, mint a közönséges halandóknak.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban csütörtök délelőtt észak felől egy gyenge hidegfront hatására megnövekszik a felhőzet, és az északi határszélen elszórtan hószállingózás fordulhat elő. Délután erősen felhős lesz az ég az ország felett, a Dunántúlon többfelé, a középső és északi megyékben csak szórványosan fordul elő hószállignózás, gyenge havazás. A szél mérsékelt északnyugati lesz. Hajnalban -25, -15 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -9, -4 fok között alakul. Késő este -15, -10 fok lesz. Csütörtökön egy gyenge hidegfront éri el a Kárpát-medencét....
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Vérnyomáscsökkentő a lila burgonya
- Az antipszichotikumok negatív hatással vannak az anyagcserére
- Fertőzésként terjed a testben az Alzheimer-kór
- A testsúly és az agy méretének összefüggése
- Fiatalon egészségtelen a válás
- Törékenyebb a csont egyes gyomorégés elleni szerektől
- Az aszpirin és a warfarin is hatékony a szívbetegeknél
- A túl sok fém mérgező is lehet
- Nő a rák kockázata a csípőpótlásos betegek körében
- A stroke utáni vérszegénység halálhoz is vezethet