Szemszögek

Új esély, de meddig?!

Szerző: Erdős Olga
2011. 01. 24. 14:00:00

Új esély, de meddig?! Elcsépeltnek tűnik, de igaz, hogy világszerte egyre nő a válások száma. Még majd 500 éve VIII. Henriknek ki kellett lépnie az egyházból és újat alapítania, hogy ezt megtehesse, addig napjainkra ez annyira természetes lett, hogy valószínűleg pont ezért veszítette el népszerűségét a házasság intézménye is. Egyrészt sokan felelőtlenül mondják ki a már akkor sem boldogító igent, mondván, hogy „ha nem működik a dolog, majd külön megyünk". Másrészt az is igaz, hogy még mindig jobb (békében) elválni, mint éveken, évtizedeken át szenvedni és emberhez méltatlan dolgokat eltűrni a másiktól. Zsolt története sajnos nem egyedülálló, mégis tanulságul szolgálhat másoknak is.

„13 évvel ezelőtt nősültem, én szegényebb családból származom, és a szüleim 44 éve házasok. A volt párom gazdag családból származik, az ő szülei elváltak, és eléggé szabados életet éltek, ami nagyban meghatározta párom életfelfogását. A volt párom az édesanyjával, annak új léhűtő férjével, és húgával töltötte gyermekkorát. A húga a mindene. Házasságkötésünk tulajdonképpen némi kényszer hatására történt, hiszen párom már terhes volt Ricsi fiammal. Házasságunk első pár éve viszonylag konfliktusmentes volt. Én dolgoztam, ő otthon volt. Soha nem volt minta anya, minta feleség, minta szerető. Utált takarítani, mosni, tán még engem is.2004-ben aztán beütött a krach.72 óráztam a munkahelyemen, ő otthon volt Ricsivel. mikor hazatelefonáltam, halottam némi háttérzajt, de mellébeszélt. Később kiderült, hogy házibulit tartott, és félrelépett. Ekkor kiderült egy másik félrelépése is. Szétmentünk, de két hónap után megbocsátottam neki. Utána fogant meg Dina lányunk. A gyerek megszületett, az élet ment tovább. Sajnos a lánykánk születésétől fogva maradandó betegséggel született. Szívbeteg volt, nagyon sokat volt kórházban. A párom nem nagyon járt be hozzá, ha igen, akkor is max. 1 órát volt bent a gyereknél. Aztán 2007.10 05-én meghalt Dinus. Onnantól tart ez a valami, amit házasságnak neveztünk. A párom és én is depressziósak lettünk. Én jártam pszichológushoz, ő nem akart. Én úgy érzem, könnyebben feldolgoztam a dolgot, szerintem ő nem, bár azt mondja, hogy már nem érdekli. Elkezdett hapsizni titokban, amíg én dolgoztam. Bár mindig is sejtettem, hogy valami van, nem akartam veszekedést, ezért nem mondtam. Egy idő után, mikor már külön is aludtunk, a pia után nyúltam. Ő is. Ittunk, és csak éltünk egymás mellett. Én nappal dolgoztam, ő otthon volt. Nem dolgozott a házasságunk alatt soha. Semmivel nem foglalkozott, csak a saját dolgaival. A fiamnak is problémái voltak a suliban. Természetesen, ez az otthoni dolgoknak volt köszönhető. Így mentek a hónapok. 2010 szeptemberében elveszítettem a munkahelyemet, attól kezdve jöttek az igazi gondok. Míg én munkát kerestem, ő nem. Nem érdekelte, csak otthon ült a kanapéján és vedelt, meg bagózott. Aztán persze a pénztelenség miatt volt egy durva vitánk. Ő megrúgott, én megütöttem, és szép kis monoklijai lettek. Szétmentünk. Pár hétig külön éltünk, majd újra összejöttünk. Akkor még nem tudhattam, hogy neki már van egy új kapcsolata. Hónapokig munkát kerestem, ő nem, otthon (?) volt. Időközben kikapcsolták a villanyt és a gázt. Ekkor sem moccant meg, nem, nem és nem. Átjárt a húgáékhoz, állítólag a neten munkát keresni. Na persze, reggel 7-től éjfélig... aztán egyre gyakrabban. Persze hogy a hapsijához ment. Eljött a karácsony. A párom nem akart kijönni a temetőbe a lánya sírjához, hogy feldíszítsük a kis fáját. Inkább a húgához ment volna. Másnap megbeszéltük, hogy átmegyünk édesanyámékhoz, persze ő már reggel 5-kor elment a húgához, aki mellesleg nem ünnepli a karácsonyt, mert Jehova tanúja, de megígérte, hogy 4 re otthon lesz. 22.30 kor jött haza. Persze vita volt, és a combjához dobtam egy narancsot, mert azt mondta, hogy „anyádéktól éhen is dögölhetünk". Pedig anyámék az utolsó falat kaját, és az utolsó fityingjüket is odaadták, ha kellett. Másnap elköltöztem, ő nem ellenkezett. A fiam átölelt, és nagyon sírt. Én is sírtam,de éreztem, hogy ez a történet már korábban le lett csengetve. December 25-én mentem el, január 1-én mentem haza először. Az asszony nagyon ellenséges volt, nem engedett be a lakásba, a nyaka ki volt szívva. Nevetve közölte, hogy ez van. Azóta nem láttam őket. Egyszer felhívtam, mert a gyereket nem járatja iskolába, de csak ordibált velem, meg a hapsija is. Sajnos az a baj, hogy a volt párom szellemileg sérült, így könnyen kihasználható, bár ő ezt nem veszi tudomásul, orvosi segítséget nem fogad el. Jelenlegi párja is ezt használja ki, ami csak azért baj, mert nem akarom, hogy a fiam igya meg levét. Bár annyira ellenem nevelték, hogy már nem is én vagyok az apu szerinte...vacak történet tudom, de sajnos az én történetem. Tudom, hogy hol és mit hibáztam, de addig, amíg csak én látom be a hibákat, nehéz lesz békében elválni. A volt párom mellett hapsik jönnek-mennek, de a gyereknek jó ez? A helyzet az, hogy 13 évet nehéz feledni, nagyon szeretem még a párom, de nem tudom, hogy meg tudnék-e neki bocsátani ezek után. Míg velem volt nem adott magára, most igen. Talán mert új a kapcsolata, nem tudom. Én ott hibáztam, hogy nem figyeltem rá eléggé, és nem voltam türelmes. Remélem, legközelebb ez másképpen lesz. Már ha ..."

Írd meg Te is véleményed, hozzászólásod vagy történeted a Szemszögek fórumba!


Egy lány véleménye Kedves Zsolt! A (volt) feleséged felett nem akarok ítélkezni, és azt hiszem, arra sincs szükséged, hogy kielemezzük, mit kellett volna másképp csinálnod, hiszen a leved végén elismered, hogy ezt tudod. Bár talán nem is biztos, hogy más másképp cselekedett volna ennyi csapás (megcsalás, gyermek elvesztése, munkanélkülivé válás) közepette. Viszont, ami a közeljövőre nézve fontos, hogy mindenképpen keresd a fiad társaságát. Azt írtad, hogy átöleltétek egymást, és mindketten megkönnyeztétek a decemberi elválást, ez azt jelenti, hogy fontosak vagytok egymásnak. Akár iskolából hazajövet várd meg, vagy hétvégén találkozz vele, vidd el a szüleidhez (gondolom, hogy ott élsz most te is). Nagyon fontos, hogy ne szakadjon meg a kapcsolatotok, és hogy ne fogadd el tényként, hogy „ellened nevelik". A gyerekek nem buták, nagyon is átlátják a dolgokat, és Ricsinek is látnia, tudnia, éreznie kell, hogy a biztonságot és a szeretetet nem az anyja és annak új partnere adja. A leveledből nem derült ki egyértelműen, hogy elindítottátok-e a válást. Sajnos annak gyakorlatilag nulla az esélye, hogy a feleséged megváltozzon, erőszakkal meg nem lehet még pszichológushoz sem elküldeni, ha saját maga nem látja be, hogy segítségre van szüksége. Azt javaslom, hogy minél előbb indítsd el a válást, a szomszédoknak, ismerősöknek tudniuk kell, hogy te voltál a családfenntartó, ráadásul 13 év házasság után gondolom, valamiféle vagyonközösség is van, tehát a feleséged nem lehet 100%-ban mindennek az ura, azt meg pláne nem teheti meg, hogy nem enged be a közös lakásotokba. A rendszeres jövedelem, hogy te voltál a kenyérkereső, a feleséged anyához (és nőhöz is) méltatlan életvitele, illetve mentális állapota azt hiszem, minden további nélkül meggyőzné a bíróságot, hogy a fiatokat neked ítéljék. Sajnos más jó megoldás nincs ebben az esetben. Aki menni akar, azt el kell engedni, te pedig biztos lehetsz benne, hogy legközelebb másképp teszel dolgokat, mert tanultál a (negatív) tapasztalatokból, és lesz legközelebb, de ehhez a múltat és a rosszat le kell zárni. Nagyon drukkolok, hogy mielőbb sikerüljön mindez!		Egy fiú véleménye Kedves Zsolt! Az elején el kell mondanom, hogy én is elváltam már, úgyhogy értem, mikor arra gondolsz, hogy a 13 évet nehéz feledni. Nyílván minden kapcsolatban vannak olyan dolgok, amikre jó emlékezni, visszagondolni, sőt egy kapcsolat mindig két emberen múlik, s mindketten hibáznak, még akkor is, ha csak az egyik keres magának mást. Viszont ezzel együtt is azt kell, hogy mondjam, hogy bár néha lehet nosztalgiázni, de azért mindig a teljes képet kell nézni. Szóval ne légy madár, és nehogy eszedbe jusson ehhez a nőhöz még egyszer visszamenni! Miből gondolod, hogy később nem fogja ugyanezt megcsinálni veled? Azért, mert most ad magára és jól néz ki? Felejtsd el! Tudom, hogy most magad alatt vagy, mert egyedülállónak lenni szar érzés, főleg ha előtte sokáig él az ember kapcsolatban (még ha nem is volt tökéletes az a kapcsolat), de ez sem fog örökké tartani. A nő olyan, mint a busz. Nem érdemes utána futni, mert úgyis jön a következő. Szóval szerintem próbálj másfelé keresgélni, és majd mikor megtalálod a hozzád való társat, akkor a mostani szenvedés csak egy emlék lesz, s rájössz, hogy amit most szeretetnek érzel, az inkább csak megszokás volt. Egyébként meg, ha eszedbe jut, hogy még mindig szereted, gondolj arra, hogy milyen rosszul bánt veled és milyen szép nagy szarvakat kaptál tőle. A fiaddal kapcsolatban pedig javaslom, hogy keress fel egy ügyvédet, mert nem feltétlen az anyának kell nevelni a gyereket (nekem van ismerősöm, aki válás után megkapta a lányát, mert a feleségét alkalmatlannak tartották a gyereknevelésre). Főleg nem egy olyan anyának, aki soha életében nem dolgozott. Szóval próbálj férfi lenni és állj ki magadért, ne alázkodj meg egy ilyen nő előtt...

Szakértő szemmel

Kedves Zsolt,

az, hogy milyen az eredeti családunk, valóban befolyásolhatja (adott esetben erősen meg is határozhatja) a párkapcsolatainkban (tudatosan és tudattalanul) vállalt szerepeinket és viselkedésünket, ahogy befolyásolhatja már magát a párválasztást is.
Mindez azonban nem determinisztikus, ha a pár ugyanis felismeri nehézségeit és keres megfelelő segítséget (párterápia, családterápia), akkor a párkapcsolat minőségén jelentős mértékben lehet segíteni.
Ehhez azonban mind a két fél szükséges, ha csak az egyikben van meg a felismerés és a hajlandóság, akkor sajnos nem nagyon lehet mit tenni- legalábbis az adott párkapcsolaton belül. Az Önök nehézségeit pedig szemlátomást leginkább csak Ön ismerte fel és csak Ön lenne hajlandó tenni ellene valamit, a felesége nem. Ameddig pedig ez így van, a vele való kapcsolatot nagyon nehezen lehet előrevinni. A felmerült problémákat pedig még súlyosabbá teszi az a fájdalmas tragédia (kislányuk elveszítése), amelyet feldolgozni jól működő családban és párkapcsolatban is nagyon nehéz lenne. Az eltérő családi háttér, a különböző személyiségstruktúra, a sok veszekedés és alkoholfogyasztás, és nem utolsó sorban a fájdalmas tragédia tehát együttesen nyomja rá erre a helyzetre nehéz súlyait. S ebben a helyzetben-, ha a felesége nem hajlandó segítséget elfogadni- azt gondolom, hogy a legjobb lépés volt kilépni a kapcsolatból. Természetesen ez nagyon nehéz, és még nehezebb lesz fenntartani ezt az állapotot, de hosszútávon érdemes gondolkodnia. S ami a legfontosabb- egy gyermeket ugyan elveszített- de a másiknak még lehet (és kell is hogy legyen!) felelősségteljes édesapja, aki szeretettel és gondoskodással készíti fel az életre. A kisfiának semmi esetre sem jó ez a helyzet, még kevésbé jó, ha ennyire bizonytalan és felelőtlen anya mellett nevelkedik továbbra is, mindez ugyanis erősen és negatívan befolyásolhatja személyisége feslődését, és könnyen előfordulhat, hogy ezáltal nagyon "rossz útra téved" és elveszíti a kontrollt az élete felett. Ezért azt tanácsolom-, ahogy már egyszer fordult pszichológushoz a kislánya kapcsán- hogy most is tegye ezt; keressen fel személyesen egy családsegítő központot vagy más intézetet, ahol pszichológus segítségével, személyes munka révén megtalálják majd a megfelelő megoldást, mind az Ön, mind a gyermeke számára, esetleg adott esetben a felesége számára is. Ez utóbbi azonban már nem az Ön felelőssége, akkor sem, ha Ön ezt most másképp érzi. Ön, amit tehet az annyi, hogy a családsegítő vagy nevelési tanácsadó segítségével megpróbálja bevonni a feleségét is egy közös családterápiába vagy családkonzultációra. De ha Ő ebben nem akar partner lenni, akkor itt nincs mit tenni, el kell fogadni a döntését, bármennyire is nehéz. A gyermeket azonban- még egyszer kiemelném-, hogy semmiképpen sem szabadna ilyen körülmények között hagyni, hanem Önnek kell biztosítania számára megfelelő otthont, ahol felelősségteljesen tudja majd nevelni. Ám addig is, a gyermek érdekében, Önnek, mint szülőnek nem csak felelőssége, de kötelessége is megvédeni a gyermek jó érdekeit, ami adott esetben azt is jelenti, hogy kéri a gyámügy beavatkozását. Ez ügyben pedig arra bíztatom, hogy ne féljen, hiszen az ott dolgozó szakembereknek a gyermek jóléte a legfontosabb, ezért segítenek majd olyan megoldást találni, ami a gyermeknek a legjobb, de Önöknek is elfogadható. A semmittevés azonban semmiképpen sem elfogadható, hosszútávon több rosszat tesz vele gyermeke számra, mint jót, és félő, hogy mindez majd megbosszulja magát. Kérem, merjen bátran segítséget kérni, személyesen, első lépésben egy pszichológustól.

Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?

Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!

Hazánkban péntek délelőtt a többórás kellemes napsütést inkább csak délkeleten zavarja átmeneti felhősödés. Délután a sok napsütés mellett időnként gomolyfelhők növekednek, de inkább csak a Dunántúlon fordulhat elő rövid zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 10, 15 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 20, 24 fok között alakul. Késő este 12, 17 fok lesz. Pénteken a hidegfronti hatás és az azzal járó tünetek fokozatosan megszűnnek, a frontra érzékenyek is megkönnyebbülnek. Néhány fokkal hűvösebb... Bővebben »