Új kísérleti vérteszt
Az elpusztult vagy haldokló sejtek DNS-ének azonosításán alapul amerikai kutatók kísérleti tesztje, melynek segítségével majdan vérvizsgálattal lehet majd megállapítani az emlőrákot.
A Molecular Cancer Research című szakfolyóiratban kedden megjelent tanulmány szerint egy kaliforniai magáncég kutatói kísérleti tesztjükkel a mellrákos esetek 70 százalékát azonosították, míg 100 százalékos pontossággal állapították meg, ha nem volt tumorja a páciensnek.
Mint Howard Urnovitz, a fejlesztő Chronix Biomedical vállalat igazgatója elmondta, a teszt az elpusztult vagy haldokló sejtek DNS-mintázatát képes felismerni. A kutatócsoport 26 emlőtumoros pácienstől és 67 egészséges nőtől származó teljes genom elemzését végezte el. Olyan anyagot kerestek a vérben, melyek a tumor miatti sejthalálozásra utalnak, ilyenkor ugyanis egyes gének túlműködése tapasztalható.
A keresés azonban nem egyszerű, hiszen - amint Urnovitz elmondta - a vérben a teljes genetikai állomány megtalálható, az emberi testben pedig naponta több milliárd sejt pusztul el. A kutatók azonban úgy vélik, sikerült megtalálniuk azokat a jellemzőket, melyek a mellrák azonosításához szükségesek.
A teszt még távol van attól, hogy forgalomba hozható termék legyen belőle, ám a szakemberek szerint egy ilyen laboratóriumi vérteszt egykor alkalmas lehet a mellrák mostaninál gyorsabb, olcsóbb és kevesebb kockázattal járó szűrésére.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban csütörtök délelőtt észak felől egy gyenge hidegfront hatására megnövekszik a felhőzet, és az északi határszélen elszórtan hószállingózás fordulhat elő. Délután erősen felhős lesz az ég az ország felett, a Dunántúlon többfelé, a középső és északi megyékben csak szórványosan fordul elő hószállignózás, gyenge havazás. A szél mérsékelt északnyugati lesz. Hajnalban -25, -15 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -9, -4 fok között alakul. Késő este -15, -10 fok lesz. Csütörtökön egy gyenge hidegfront éri el a Kárpát-medencét....
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Vérnyomáscsökkentő a lila burgonya
- Az antipszichotikumok negatív hatással vannak az anyagcserére
- Fertőzésként terjed a testben az Alzheimer-kór
- A testsúly és az agy méretének összefüggése
- Fiatalon egészségtelen a válás
- Törékenyebb a csont egyes gyomorégés elleni szerektől
- Az aszpirin és a warfarin is hatékony a szívbetegeknél
- A túl sok fém mérgező is lehet
- Nő a rák kockázata a csípőpótlásos betegek körében
- A stroke utáni vérszegénység halálhoz is vezethet