Új sorozat a kövérség elfogadásáért
A héten adásba került Huge (Óriási) című új amerikai tévésorozat az egyik első jele annak, hogy végre sikerült betörnie a kövérség elfogadásáért küzdő mozgalomnak Hollywoodba.
A drámaszéria egy csapat tinédzser körül bonyolódik, akiket fogyasztótáborba küldenek. A nézők hét fiú és egyetlen kamaszlány - akit Nikki Blondsky, a Hajlakk sztárja alakít - érzelmi utazásának lehetnek tanúi.
Az Entertainment Weekly kritikusa szerint a jól megírt műsor erőssége, hogy a kigömbölyödött színészek nem "furcsa szörnyekként" ábrázolják a túlsúlyos karaktereket, ami üdítő változatosság az olyan fogyókúrás valóságshow-k után, mint a The Biggest Loser, a Dance Your Ass Off vagy a Celebrity Fit Club.
Az ABC Family kábelcsatornán elindult Huge első adása 2,5 millió nézőt ültetett a képernyők elé, és különösen nagy érdeklődést váltott ki a 18-49 éves nők körében.
Még a sorozat címe miatt berzenkedő, a kövérség elfogadtatásáért küzdő országos mozgalom (National Association to Advance Fat Acceptance, NAAFA) szóvivője, Peggy Howell is úgy értékelte, a műsorban szó sincs olyasmiről, mint amit a valóságshow-k művelnek, vagyis hogy bántanák vagy megaláznák a túlsúlyos szereplőket.
"Ráadásul jó volt látni, hogy ennyi kövér ember dolgozik színészként" - tette hozzá Howell. Mint mondta, sok az olyan túlsúlyos ember, aki nem diétázik, és nincs is szándékában, de a világ többi része ezt egyszerűen nem akarja elfogadni.
A sorozat reklámarca a 21 esztendős Blonsky lett: az óriásplakátokon csinos kék fürdőruhában feszeng egy tóparti stégen. A Willaminát alakító színésznő a történetben teljesen elégedett a méreteivel, és roppant dühös a szüleire, amiért a táborba küldték. A lány egyszerűen nem fogadja el, hogy a súlytöbblet probléma - mint ahogy az életben Blonsky sem.
A NAAFA az egészséges táplálkozás és az aktív életmód szószólója, de anélkül, hogy folyton fogyásra buzdítaná az embereket. Mint szóvivőjük rámutatott, az utóbbi időben aggasztóan szaporodik a túlsúlyos emberekkel szemben megnyilvánuló diszkrimináció a munkahelyeken, az iskolákban és az egészségügyi ellátásban is.
"A kövér emberektől elvárják, hogy szégyelljék magukat, meg akarjanak változni, és a divatfotók modelljeire akarjanak hasonlítani. Így aztán, azzal, hogy Willamina nem vevő erre, egyszerűen senki sem tud mit kezdeni. És szerintem ez jó" - fejtette ki Deb Lemire, a "változatos méretek" melletti egészséges életmódot hirdető Association for Size Diversity and Health (ASDAH) szervezet elnöke.
Az NAAFA szerint nagy előrelépés lenne, ha több olyan műsor készülne, mint az 1990-es években futott Roseanne című komédia, amely egy túlsúlyos házaspár (Roseanne Bar és John Goodman), valamint gyerekeik életének fergetegesen vicces epizódjaival szórakoztatta a közönséget.
Az már biztos, hogy még ebben az évben debütál a CBS csatornán a Mike and Molly című új romantikus tévésorozat, amelynek főhősei az anonim kényszeres evők klubjában ismerkednek össze.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt a többórás kellemes napsütést inkább csak délkeleten zavarja átmeneti felhősödés. Délután a sok napsütés mellett időnként gomolyfelhők növekednek, de inkább csak a Dunántúlon fordulhat elő rövid zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 10, 15 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 20, 24 fok között alakul. Késő este 12, 17 fok lesz. Pénteken a hidegfronti hatás és az azzal járó tünetek fokozatosan megszűnnek, a frontra érzékenyek is megkönnyebbülnek. Néhány fokkal hűvösebb...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Anorexiás lett a lány, akit a fiúk gúnyoltak
- Meddig híznak még az amerikaiak?
- Kalóriaszámlálással a kövérség ellen az amerikai gyorséttermekben
- Árt is, véd is az elhízás!
- Kövéren is lehet egészséges életet élni
- A legsúlyosabb moszkvai anyuka egészséges babát szült
- Túlsúlyos gyerekek hamarabb lesznek allergiásak
- Imával a fogyásért
- Az adózás egészséges?
- Túlsúly és terhesség
- Hogyan fogyókúrázzunk?
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is