Új stratégiával legyőzhető a rák
A Svájci Állami Műszaki Intézet (ETH, Zürich) munkatársai új stratégiát fejlesztettek ki, melynek segítségével le lehet győzni a rákot: a daganatsejtek környezetében lévő erek elpusztítása a daganat „kiéheztetéséhez" vezet.
A modern rákellenes szereket biotechnológiai háttér mellett fejlesztik, az alapot gyakran az antitestek jelentik, melynek segítségével a daganatsejtek célzottan támadhatóak. Mindazonáltal az alkalmazott antitesteket gyakran módosítás nélkül vetik be, ami kevés kivételtől eltekintve nem eléggé hatásos. Új megközelítési módot jelentenek a kémiailag módosított antitestek, például azokat hagyományos kemoterápiás szerekhez kötik, ami a hatásfok növelését teszi lehetővé.
Dario Neri professzor és munkatársai a Philochem nevű céggel együttműködve erre alapozva fejlesztettek ki egy szert, kísérletes körülmények között a rákos állatok kétszer tovább éltek, mint a kezeletlen csoport egyedei. Az Angewandte Chemie International Edition oldalain bemutatott módszer számos ponton eltér az eddig alkalmazott módosított antitestektől. A makromolekula nem közvetlenül a daganatsejteket célozza, hanem a tumor környezetében lévő újonnan képződött ereket. Az eljárás ezáltal gátolja, hogy a tápanyag a daganatszövethez jusson, ami gátolja a növekedést. A stratégia nem csupán egy daganattípuson lehet hatásos, hanem elméletben szinte minden tumornál. Ráadásul ezáltal a daganatban valószínűleg lassabban alakul ki a kemoterápiás szerrel szembeni rezisztencia.
Egy másik lényegi különbség, hogy a makromolekulák nem a daganat sejtfelszíni mintázatát ismerik fel, hanem a szövet kocsonyás alapanyagát, az extracelluláris mátrixot. Ily módon a kemoterápiás szer csupán a daganat környezetében szabadul fel, és el is jut addig a pontig. Harmadrészt az antitest és a sejtméreg nem egy kötőmolekulán keresztül, hanem közvetlenül kapcsolódik egymáshoz, ami leegyszerűsíti az előállítást, és könnyebbé teszi az irányítást. Ráadásul kiküszöbölhetővé válik számos probléma, melyet a kapcsoló molekula idézne elő.
A módszer ugyan állatkísérletes körülmények között hatásosnak bizonyult, azonban az emberek bevonásával zajló klinikai vizsgálatig még további kutatásokra van szükség.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt a többórás kellemes napsütést inkább csak délkeleten zavarja átmeneti felhősödés. Délután a sok napsütés mellett időnként gomolyfelhők növekednek, de inkább csak a Dunántúlon fordulhat elő rövid zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 10, 15 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 20, 24 fok között alakul. Késő este 12, 17 fok lesz. Pénteken a hidegfronti hatás és az azzal járó tünetek fokozatosan megszűnnek, a frontra érzékenyek is megkönnyebbülnek. Néhány fokkal hűvösebb...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- A daganatos járóbetegek körében gyakoribb a vérrögképződés
- A daganatkezelést erősíti egy jelátviteli anyag
- Egy cukorbetegség elleni szer csökkenteni tudja a daganatok kialakulásának kockázatát
- A kiújuló daganat hasonló az elődjéhez
- Újrahasznosítással fejlődnek a daganatos sejtek
- A Viagra hatóanyaga blokkolni tud bizonyos daganatokat
- A himlőoltás pozitív hatással van a daganatos betegekre
- Könnyebben azonosítható a daganat egy új módszerrel
- Korai stádiumban kimutatja a daganatot egy új eszköz
- A gyümölcslében található cukor megnövelheti egyes daganatfajták kialakulásának esélyét
- Agydaganat, ami a koleszterintől növekszik
- A kurkuma hatóanyaga segíthet megelőzni a fej- és nyakdaganatot
- Hamarosan új daganatos betegséget kezelő szer kerül forgalomba
- A daganatellenes gyógyszerek elleni rezisztenciát akarják kiküszöbölni
- Hat gyakori daganatos betegség tünetei
- Mikrochipes érzékelővel figyelhető a daganatok növekedése
- Időt nyerni a petefészek daganattal szemben
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is