Új vérteszttel kimutatható lesz a visszatérő mell- és vastagbélrák
Olyan diagnosztikus eljárás kifejlesztésén dolgoznak egy uniós konzorcium keretében magyar, francia, osztrák és észt kutatók, amely alkalmas lehet a mell- és vastagbélrákos pácienseknél arra, hogy vérvizsgálattal megjósolják a betegség kiújulásának valószínűségét - mondta el az MTI-nek Takács László immunbiológus, a Debreceni Egyetem professzora, a program koordinátora.
A COBRED elnevezésű projekt az Európai Unió 6. kutatási keretprogramjának része. Az első kétéves szakasz értékelését fejezték be a kutatók, akik ebből az alkalomból pénteken sajtótájékoztatót tartottak Budapesten.
A program keretében a franciaországi Curie Intézetben mellrákos betegektől, a Debreceni Egyetemen pedig vastagbélrákos páciensektől vett vérmintákban keresték azokat az anyagokat, amelyek a daganat kiújulását jelezhetik. Ezek a biomarkerek alkalmasak lehetnek a későbbiekben rákdiagnosztikára.
Az elemzéseknél háromféle vegyületcsoport után kutattak a szakemberek: a tumort jelző fehérjéket, kisebb szerves molekulákat, úgynevezett metabolitokat, valamint a vérben keringő sejtekből a génkifejeződést jelző molekulákat keresték. "Célunk az volt, hogy a vérben megtaláljuk azokat a molekuláris változásokat, melyek a daganat műtéti eltávolítása után történnek" - összegezte Takács László, hozzátéve, hogy a néhány száz beteg közreműködésével elvégzett klinikai vizsgálatok eredményei kecsegtetőek.
A 2,5 millió eurós kutatási programban a Debreceni Egyetem mellett részt vesz a francia Curie Intézet és Gustave-Roussy Intézet, az Innsbrucki Egyetem és az észt Tartu egyeteme is. A génkifejeződést az Ipsogen nevű francia cég vizsgálta, a fehérjéket a BioSystems International, a metabolikumokat pedig a Biocrates osztrák biotechnológiai vállalat.
A kutatók tervei szerint a későbbiekben a molekuláris profilt az eddigi három különböző készülék helyett egyetlen berendezésben vizsgálhatnák, ha megfelelő partnert találnak a méréstechnológia területén. Szintén a jövőbeli elképzelések között szerepel a bioinformatikusokkal való együttműködés, amely lehetővé tenné a molekuláris profil elemzése közben keletkező nagyszámú adat gyorsabb feldolgozását.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg nyugaton továbbra is zömmel borús marad az idő. A nyugati határszélen gyenge havazás előfordulhat. Délután északkelet felől tovább csökken a felhőzet, az ország északkeleti harmadán már alig zavarja felhő a napsütést. Nyugaton, délnyugaton ugyanakkor borongós marad az idő, a nyugati határszélen eleinte kisebb havazás még előfordulhat. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban -21, -11 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -10,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Kitolódott a gyermekvállalás időpontja
- Az agresszív emlőrák legyőzhető cinkkel
- Diéta alatt is engedélyezett a torta
- A főtt paradicsom segít megállítani a rákos sejteket
- Világítanak a daganatsejtek a folyadékbiopsziától
- Maradandó fejlődési zavarokat okozhat a testi fenyítés
- A mellrák ellen nem véd a szója
- A napfény hiánya is elősegítheti a stroke-ot
- A mozgás a rákból meggyógyultakon is segít
- A zöld tea jót tesz az idősebb szervezetnek