Újabb tabu dőlt meg a női jogok terén egy iszlám országban

Újabb tabu dőlt meg a női jogok terén: egy várandós marokkói tv-sztár meztelenül jelent meg az észak-afrikai iszlám ország egyik népszerű magazinjának címlapján.
A gyönyörű Nadia Larguet, aki elsősorban gyermekműsorok vezetőjeként vált ismerté az országban, a Femmes du Maroc (Marokkói nők) címlapjával természetesen nagy megütközést váltott ki, elsősorban vallási és politikai körökben, és az olvasóközönség
legalábbis megosztott a kérdésben. A www.bladi.net című, francia nyelvű marokkói honlap közvélemény-kutatása szerint a nyilatkozók 58 százalékát megdöbbentette a fotó, 31 százaléknak viszont tetszett. A honlap vonatkozó fórumán is alaposan összeütköztek a vélemények. Volt, aki felháborodott és feltette a kérdést, hogy vajon mit szól hozzá Nadia férje, volt, aki kifejezetten szépnek és izgalmasnak találta a felvételt.
Volt, aki az asszony és a lap bátorságát dicsérte, egy bölcs pedig a felháborodottaknak így válaszolt: „Minden gonoszság a gyengeségből ered".
Nadia „kitárulkozása" a nyugati magazinok világában már nem számít újdonságnak, hiszen több csodálatos testű színésznő megmutatta magát áldott állapotban Demi Moore-tól Monica Bellucciig. Mindez azonban egy iszlám országban, ahol a nők mindennapi jogai még erősen korlátozottak, mindenképpen nagy áttörésnek számít. Különösen annak fényében, hogy akadnak olyan muzulmán országok, ahol még nyilvános megkorbácsolás fenyegeti azokat a nőket, akik nadrágot mernek hordani. Legutóbb éppen egy szudáni újságírónőt, Loubna Ahmed al-Huszeint fenyegetett ez a büntetés, végül a nemzetközi tiltakozás hatására megúszta pénzbüntetéssel.
Apropó, nadrág: tudták, hogy Párizsban, a divat fővárosában még mindig érvényben van egy 1800-ban hozott rendelet, amely megtiltja, hogy a nők „férfi viseletben" mutatkozzanak a nyilvánosság előtt? A rendeletet Louis-Nicolas Dubois prefektus hozta és annak értelmében külön hatósági engedélyt kellett kérniük a nadrágot viselni kívánó nőknek.
Persze a gyakorlat más volt, és már 1892-ben arról számolt be a Daily Telegraph párizsi tudósítója, hogy engedélyezték a lovagló nőknek a nadrágviselést, 1909-ben pedig egy záradékot is hozzátettek a rendelethez, és ez a tilalmat a kerékpározó nők esetében is feloldotta. 1969-ben a párizsi városi tanács interpellált az ügyben a női egyenjogúságra hivatkozva - akkoriban Yves Saint-Laurent már világhírre tett szert a női nadrágkosztümökkel - de a testület sem talált meghallgatásra. Utoljára 2003-ban volt közügy a női nadrágviselet, a kormányzó UMP képviselőcsoportja írt levelet Nicolas Sarkozy-nek, aki még belügyminiszter volt. A későbbi köztársasági elnök azzal utasította el a petíciót, hogy „egy rendelet nem alkalmazása fontosabb, mint hogy azt megváltoztassák".
A dolog abszurditása nyilvánvaló, különösen, ha arra gondolunk, hogy a párizsi rendőrnőknek kötelező a nadrágviselet...

Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt a többórás kellemes napsütést inkább csak délkeleten zavarja átmeneti felhősödés. Délután a sok napsütés mellett időnként gomolyfelhők növekednek, de inkább csak a Dunántúlon fordulhat elő rövid zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 10, 15 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 20, 24 fok között alakul. Késő este 12, 17 fok lesz. Pénteken a hidegfronti hatás és az azzal járó tünetek fokozatosan megszűnnek, a frontra érzékenyek is megkönnyebbülnek. Néhány fokkal hűvösebb...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is