Vannak nők, akiknek ritkábban van szüksége csontsűrűség vizsgálatra
Egy új kutatás szerint azok az idősebb nők, akiknek normális eredményük lett a csontsűrűség vizsgálaton, akár 15 évig is várhatnak a következő szűrésig. Azoknak azonban, akikben rendellenességet mutatnak ki, ennél sokkal hamarabb lesz újra szükségük a vizsgálatra.
„A jó T-értékkel rendelkező nőknek stabil csontjai voltak. Körülbelül tizenöt év telt el, mire a 10 százalékukban csontritkulás alakult ki" - számolt be a New England Journal of Medicine legutóbbi számában megjelent tanulmány szerzője, Dr. Margaret Gourlay, az Észak-Karolinai Egyetem docense. „Ha viszont valaki ritkább csontokkal indul, rövidebb idő múlva jelentkezik a csontritkulás."
A T-érték a csont egészségének mérőszáma, amit úgy kapnak meg, hogy az aktuális csontvizsgálat eredményét egy egészséges harmincéves várható csontsűrűségével vetik össze. A csontritkulásban szenvedő nőkben a T-érték 2,5 vagy alacsonyabb, az egészségesekben pedig - 1,00 vagy magasabb.
A jelenlegi irányelvek szerint a nők többségének azt javasolják, hogy 65 éves korban végeztessenek csontsűrűség vizsgálatot. A csontritkulás kockázatának kitett nők esetében az első szűrés már fiatalabb korban ajánlott. Azt azonban eddig nem tudták pontosan, mikor érdemes elvégezni az utánkövetéses vizsgálatokat.
„A Medicare amerikai betegbiztosítási rendszer kétévenként finanszírozza a szűrést, ha azonban valaki normális csontsűrűség értékkel rendelkezik 65 éves korában, nem szükséges kétévente megismételni a szűrővizsgálatot" - állítja Dr. Stephen Honig, a New York-i Langone Egészségügyi Központ csontritkulási osztályának igazgatója. Honig ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nagyon fontos konzultálni a kezelőorvossal a személyes kockázatról. Bizonyos tényezők, például a családi kórtörténet vagy a törékeny testalkat, gyakoribb szűrővizsgálatokat tehetnek szükségessé.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt a többórás kellemes napsütést inkább csak délkeleten zavarja átmeneti felhősödés. Délután a sok napsütés mellett időnként gomolyfelhők növekednek, de inkább csak a Dunántúlon fordulhat elő rövid zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 10, 15 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 20, 24 fok között alakul. Késő este 12, 17 fok lesz. Pénteken a hidegfronti hatás és az azzal járó tünetek fokozatosan megszűnnek, a frontra érzékenyek is megkönnyebbülnek. Néhány fokkal hűvösebb...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- A szájszárazság lehet a csontritkulás egyik előjele
- Csontritkulást megelőző ételek
- A csigolyatörésekre hívták fel a figyelmet a csontritkulás világnappal kapcsolatban
- A csontritkulás világnapja
- Csontritkulás elleni szernek lehet köze a nyelőcsőrákhoz
- A csontritkulás világnapja
- Kiskorban a csontritkulás ellen
- Ritkábban lesz mellrákos, aki csontritkulás elleni gyógyszert szed
- Csontritkulás világnapja
- Október 20.-a a csontritkulás világnapja
- A bélgyulladás csontritkuláshoz vezethet
- Növekszik a csontritkulásban szenvedő amerikaiak száma
- Csontritkulás elleni szerek hatásosnak bizonyultak az influenzavírusok ellen
- Hatásos a csonttörések ellen az új csontritkulás elleni szer
- A csontritkulás nem női betegség
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is