Vastagbélrák ellen is hatásos az aszpirin
Korábbi tanulmányok megállapították, hogy csökkenti a vastagbélrák kialakulásának veszélyét, a Journal of the American Medical Association (JAMA) című szaklapban megjelent legutóbbi vizsgálat eredményei szerint pedig megelőzheti a vastagbélrák miatti halálozást is.
Andrew Chan, a bostoni Harvard Egyetem kutatója és munkatársai 1279, vastagbélrákos férfinál és nőnél tanulmányozták az aszpirinszedés hatását. A vizsgálatban résztvevő embereknél a tumor nem terjedt még át a test más részeire. A kutatók úgy találták, hogy azok, akik a kór megállapítása után aszpirint kezdtek szedni, csaknem 30 százalékkal kisebb valószínűséggel haltak meg a tumor miatt, mint azok, akik nem szedtek aszpirint. Az aszpirint szedő emberek ráadásul más okból is 21 százalékkal kisebb eséllyel haláloztak el a több mint két évtizedig tartó tanulmány ideje alatt.
"Az eredmények azt jelzik, hogy az aszpirin - azon túlmenően, hogy megelőzi előfordulását - befolyásolhatja a vastagbélráknál lezajló biológiai folyamatokat is" - jelezte közleményében Chan.
Chan hozzátette, hogy az aszpirin vélhetően a gyulladást és a sejtosztódást támogató ciklooxigenáz-2 (COX-2) nevű enzim gátlásával fejti ki hatását. Sok tumornál megfigyelhető a COX-2 bősége - mondta Chan.
Előnyei mellett azonban az aszpirin súlyos gyomorvérzést is okozhat. A csoport szerint további, alaposan ellenőrzött klinikai vizsgálatok szükségesek, mielőtt a gyógyszer rutinszerű szedését javasolnák a vastagbélrákos pácienseknek.
A vastagbélrák a tüdőrák után a második vezető rákos halálok az Egyesült Államokban, a Nemzeti Rákintézet adatai szerint idén mintegy 50 ezer amerikai életét oltja ki.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt a többórás kellemes napsütést inkább csak délkeleten zavarja átmeneti felhősödés. Délután a sok napsütés mellett időnként gomolyfelhők növekednek, de inkább csak a Dunántúlon fordulhat elő rövid zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 10, 15 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 20, 24 fok között alakul. Késő este 12, 17 fok lesz. Pénteken a hidegfronti hatás és az azzal járó tünetek fokozatosan megszűnnek, a frontra érzékenyek is megkönnyebbülnek. Néhány fokkal hűvösebb...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is